A következő történetet Jaheltől kaptuk.

"A gyerekkor egyik meghatározó fordulópontja, amikor 14 évesek vagyunk, hiszen egy kicsit már kiléptél a gyerekkorból, de még gyerek vagy. Nos én, amikor ennyi idős voltam, akkor az osztályfőnököm és én (ő volt 55, és én 14) együtt készültünk matekversenyekre, és jó sokat megnyertünk. Készültünk a legnagyobbikra, és rendszeresen heti 3 alkalommal tanultunk. Bár voltak jelei, hogy ő készül valamire, de egészében véve ő mindig fura volt. És 14 évesen nem a legfejlettebb az ítélőképessége senkinek sem. Írt nekem szerelmes verseket, meg ilyesmi.

Egyszer, amikor épp készültünk-mindig az iskolában tanultunk, amikor már senki sem volt ott-ez szombati nap volt... Emlékszem, esett az eső, és nagyon fújt a szél, ősz volt...szeptember...Egyszer csak közelebb  jött hozzám, és elkezdett fogdosni...Elkezdtem kiabálni teljes torokból, de ő befogta a számat, és azzal fenyegetett, hogy megöl... És elővette a bicskáját, és az arcom felett mutogatta. Majd hirtelen a nyakamhoz szorította, addig, amíg elkezdett folyni a vér... Erre én ellöktem magamtól, és elszaladtam. Futottam az ajtóhoz, de az be volt zárva... Éreztem, hogy hamarosan meg fogok halni, és vége mindennek. Erre ő máris ott állt az ajtónál es letepert a földre. Nagyon sok ideig feküdt rajtam, de csak simogatott. Én néztem a falat, és készültem a halálra, majd hirtelen letépett rólam mindent, és levetkőzött. Szinte semmi erőm sem volt, meg hangom sem... És akkor kemény brutalitással belémhatolt. Olyannyira erősen és durván, hogy vérezni kezdtem. Utána 1 órán keresztül törölgetett, és mondogatta, hogy szeret és szeret...

Majd bevonszolt a az irodájába, és feltett valami zenét, majd újra nekifogott. Feltett az asztalra is, ott is újra és újra, majd megint újra megerőszakolt, minden szempontból. Valahogy elkezdtem kiabálni... valahogy... és akkor ismét elővette a bicskát, és elvágta az arcomat. Még a mai napig látszik a heg az arcomon. És akkor minden tiszta vér lett. És akkor megfordított, és hatulról is belémhatolt, miközben a saját véremet ízleltem, mert a kezemet hátracsavarta, és nem tudtam letörölni magamról. Nem tudom, mikor végzett, mert nem bírtam számolni az órákat. Utána bevitt a fürdőszobába, vagyis a mosdóba, és rám engedte a vizet. Lemosott, és akkor még újra megerőszakolt, miközben tépte a hajam. És megtörölt, rámadta a ruháimat, és azt mondta, most menjek haza. Majd szól, mikor tanulunk majd ismét. És magához szorított.

Nem tudtam, mit csináljak. Akkor éppen a családom el volt utazva, egyedül voltam otthon. És még mindig úgy éreztem, hogy még ott vagyok vele. Elkezdtem vérezni, és rettentő fájdalmat éreztem. Miközben az arcom közepén ott folyt a vér, és a tükörbe sem mertem nézni... Nem kértem segítséget senkitől. Rettegtem tőle, miközben tudtam, hogy ez nem az utolsó. Szinte már nem voltam magamnál. Olyan halottnak éreztem magam, nem is tudom leírni, milyen érzés volt bennem akkor.

És még 6 alkalommal éltem át ezt. Sajnos most nincs erőm, hogy leírjam mind az egészet...De ha valaki szeretné majd máskor küldöm nektek. Egy évvel később elköltöztem otthonról, nem tudtam elviselni, hogy valaki mellettem legyen. És titkoljam mindenki elől, hogy mindig erősnek lássanak. Mert én az erőmről voltam ismert a környezetemben. Egy városba költöztem be, egyedül éltem, és rájöttem, hogy lehet, az könnyebb, ha iszom, ha drogozom, és minden más. Megvágtam saját magam, és sokkal könnyebb volt. Bekerültem egy bandába, ahol loptunk, es ha kellett, verekedtünk is.Én is bekerültem abba a csapdába, hogy más bántalmazása könnyíti az enyémet... De sajnos rájöttem, hogy ez nem így van.

Nos, abban a bandában sok minden folyt, amiről nem tudtam. Elmentünk Argentínába, ahol azt mondták, hogy jól fogunk szórakozni, stb., de odavittek két lányhoz. Mi mentünk ketten, én és a barátnőm, de hamar rájöttünk, hpgy mi a céljuk. Prostinak akartak vinni, kényszeríteni. Megállt bennünk az élet...de már késő volt, mert be voltunk zárva. A másik kettő nagyon kiakadt, es kiabáltak, mire bejött 5 férfi...A másik kettőt mind az 5-en megerőszakolták, kegyetlenül. Mi csak néztük, és az a 2 óra... Mert ennyi ideig tartott, fordulópont volt. Hihetelenul sok mindent megértettem akkor, amit majd hamarosan leírok nektek. És akkor ők nagyon kiakadtak, ami nem is meglepő. De azt kérték tőlük, hogy öljék meg őket, hogy így ne hagyják életben. És erre az egyik elővette a kést, és átszúrta a nyakukat... És otthagytak velük, 2 órán keresztül szenvedtek, amíg meghaltak. És nekünk ott végig kellett néznünk... A világ legnagyobb szenvedését éltük át, azt kell mondanom. Soha senkit nem láttam annyira szenvedni, mint akkor őket. Valahogy minden szenvedés ellenére én örültem annak, hogy élek, hogy nem kell meghalnom. De sajnos visszajöttek, de nem mind, csak 3-an, és minket is megerőszakoltak. Volt úgy, hogy egyszerre mind a hárman. Én semmit nem szóltam, szinte az agyam már semmit nem észlelt. De nem öltek meg. A barátnőmet elvitték, azóta sem tudok róla semmit. Ott voltam egyedül, és arra gondoltam, hogy így hogy lehet tovább folytatni az életet, és hogy hogyan jutok haza. Azt hiszem, én a drogoknak köszönhetem az életem... Segítettek kikapcsolni, és lebegni, igen, lebegni a semmi fölött.

Itt mi mindannyian mások vagyunk, másképp reagáltunk, akkor, amikor ezt tették velünk. Ott, akkor mi 4-en másképp reagáltunk. Az a két lány, aki meghalt, ők is 14 évesek voltak. És a reagálásukkal azonnal eldöntötték, hogy ők nem fognak küzdeni az életért. Tehát egyenlővé tették a megsemmisüléssel, nem akarták felvállalni, hogy méltóság nélkül éljenek. Én felvállaltam, és ti is. Majd ezek utan hogyan sikerült lábra állnom, azt majd elküldöm máskor. De egy dolog biztos, mindenkinek, aki nagyon szeretne, sikerül kikerülnie ebből a borzalmas börtönből. Én mindenkinek azt kívanom, hogy őrizze meg a józan ítélőképességét, mert lehet, hogy nyugtalanságunkban olyan lépést teszünk, ami még rosszabb helyzetbe sodor minket.

Amikor megerőszakolt a tanárom, akkor tehettem volna valamit, hogy elkerüljem. De amikor a 3 személy tette ugyanezt, akkor egyedül magamnak köszönhettem, hogy abba a helyzetbe kerüljek...egyedül magamnak... De már együtt tudok élni ezzel a tudattal, hiszen van járható út. Most elköszönök tőletek, és kérlek, vigyázzatok magatokra."