Egy levélírónktól kaptuk a következő történetet:

"Elég bonyolultak a családi viszonyaink. Rengeteg testvér, rengeteg anya. De imádom az apámat. Az aktuális felesége már 12 éve az. Nem ideális kapcsolat (sőt), de ez most már így marad. Egy kis faluban laknak, Pest megye határán. A mostohaanyám húga két éve újra férjhez ment. Én most vagyok 23, ez két éve történt Nem igazán rajongott a család érte, de hát ez van. Talán a harmadik találkozásunkkor kezdett el simogatni. Az egész család előtt. Elköszönéskor meg akart csókolni. Megszerezte a telefonszámom, szerelmes üzeneteket írkált. Eleinte próbáltam finoman leállítani (mégis csak rokonok vagyunk, 35 évvel idősebb nálam, stb, stb), természetesen nem túl sikeresen. Egyre durvultak a személyes találkozások. Folyamatosan megpróbált sarokba szorítani, fogdosott, erőszakoskodott és folyamatosan hívogatott. Kibuktam. Szerencsémre két emberrel beszéltem. Az egyikük kihúzta belőlem. Nem lehetett hozzám szólni, és szerencsére nem hagyott békén, amíg el nem mondtam. Felhívta az úriembert, hogy ha még egyszer hozzám ér, a golyói a szájában fognak kikötni. És egy apukámék mellett lakó gyerekkori "baráttal". Szerencsémre. Tíz évvel idősebb nálam, inkább nővér féleség volt mindig.
 
Nem tudom megmagyarázni, miért nem szóltam apukámnak ekkor. Egyszerűen csak titkoltam. De igyekeztem egyre kevesebbet eljárni hozzájuk, és elég sokáig megúsztam, hogy találkozzak azzal a kreténnel.
 
Egy családi bulin futottam vele össze újra. Szerencsére a nővér-pótlékom figyelt rá, hogy ne tudjon velem kettesben maradni. Nem ittam, szükségem volt a józan eszemre, így én nyertem meg, hogy kimehettem a kocsmába még sörért kocsival.
Kiléptem a házból, a teraszra és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor éreztem, hogy megfogja a vállamat. Kint volt cigizni, nem vettem észre. Nekinyomott a falnak. Najó, neki baszott. Már bocsánat. Elrepedt a lapockám. Megcsókolt és nekiállt lerángatni rólam a nadrágot. Álltam, nem mertem megmozdulni, de még csak sikítani sem. Csak arra tudtam gondolni, hogy érzem az álló farkát, amit hozzám nyom. A hányinger kerülgetett. Ekkor jött ki a barátnőm. Észrevette, hogy nincs sehol.
 
Utána elég homályosak az események. Nagyon sokáig zokogtam és nem mondtam el senkinek. Csak annak a két embernek, akinek előtte is. ... Akkor ez segített átlendülni a teljes apátián. És ezért ítéljetek el, de a mai napig nem bánom. A telefon után meséltem el apukámnak. Azt mondta, hogy érezte, hogy nem stimmel valami a pasival, de mivel nem beszéltem, álmában sem gondolta volna, hogy ez a helyzet. Azóta két embernek meséltem el.
 
Azt hittem túl léptem rajta. Két hónapja találkoztam vele. Azt kérdezte tőlem, haragszom-e rá. Simogatni és ölelgetni próbált. Nem a padlóra csúsztam vissza. A félelembe. Akármikor, akárhol rám tör a rettegés. Minden "ok" nélkül..."