Könyvajánló

2010.03.01. 12:40

Helen Benedict: Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak.

Megjelent 2004 áprilisában
Fordító: Drixler Ildikó
ISBN 963 9365 24 6

A fiatalok igen kiszolgáltatottak mind a felnőttek, mind a saját korosztályuk felől érkező sérelmek és erőszak szempontjából. Ez különösen igaz a szexuális visszaélésekre. A különböző nyugat-európai, illetve nemzetközi statisztikai adatok azt mutatják, hogy 18 éves korára minden második-negyedik lányt ér valamiféle szexuális erőszak. Egyes magyar felmérések szerint a gyerekek 5-10 százaléka szenved el szexuális visszaélést. Azt is tudjuk azonban, hogy a kellően felkészített gyerekek és fiatalok kisebb számban esnek visszaélések áldozatává. A gyerekkori szexuális visszaélések áldozataival foglalkozó kölni Zartbitter nevű szervezet tapasztalatai arra utalnak, hogy az elkövetők elsősorban az alkalmazkodó, ún. "jó" és felvilágosítatlan lányokat és fiúkat támadják meg sikeresen, és sokkal ritkábban ellenállni képes gyerekeket, akiket kis koruktól kezdve arra neveltek, hogy bízzanak megérzéseikben, és érdekeiket akár a felnőttek által elkövetett határátlépésektől is megvédjék.

Helen Benedict díjnyertes könyve sok-sok fiatalnak és gyereknek adott már felvilágosítást az alapvető önvédelmi stratégiákról, különös tekintettel a szexuális erőszakra. Az egyszerű tanácsok a mindennapi biztonságról és közérthető magyarázatok a fiatalok elleni leggyakoribb erőszakfajták okairól, veszélyekről és önvédelmi taktikákról lebilincselően informatív könyvvé teszik ezt az amúgy nehéz és nehezen tanítható témát. A könyv fő fejezetei részletesen kitérnek az iskolában, otthonban, utcán, közlekedési eszközökön és bulikon megjelenő leggyakoribb veszélyhelyzetekre, és arra, hogy a fiatalok hogyan védhetik meg magukat és barátaikat ezekben a helyzetekben.
A könyv két szinten erősíti meg a fiatalokat: egyrészt konkrétan megismerteti velük a jogaikat, különös tekintettel a társkapcsolatok mindkét fél számára kötelező szabályaira. A nemi életben megélt biztonság kiemelten fontos része az integritásnak, hiszen aki képes a szexuális önrendelkezésre és meg tudja védeni a határait, az jó eséllyel az élete egyéb területein is képes lesz erre. Másrészt, a jogokon túl a szerző a három legegyszerűbb önvédelmi módszerre tanítja meg az olvasókat: a kiáltásra, a beszédre és a futásra, valamint néhány alapvelő önvédelmi fogásra, mellyel az elkövető ideiglenesen ártalmatlanná tehető.
Olvasmányos, tudatébresztő könyv, amelyet nemcsak a fiatalok forgathatnak sok haszonnal. A magyar változat függelékében hasznos információk találhatók a magyar segítő intézményekről

A könyv tartalomjegyzéke
A borító szövege
Megrendelés

Kiknek ajánljuk?

Lányoknak és fiúknak, akik többet szeretnének tudni a megelőzésről és az önvédelemről
Szexuális erőszak vagy visszaélés szempontjából különösen veszélyeztetett fiataloknak
Szülőknek, akik szeretnék megtudni, hogyan figyelmeztethetik gyerekeiket hatékonyan és realisztikusan a szexuális erőszak és visszaélés veszélyeire
Szülőknek, akiknek gyerekével bármilyen szexuális visszaélés történt, vagy attól félnek, hogy megtörténhetett vele
Pedagógusoknak, valamint gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó egyéb szakembereknek

A könyvhöz kapcsolódó tevékenységeink

Kiscsoportos iskolai foglalkozás, illetve bemutató iskolásoknak a könyv által ismertetett elméleti és gyakorlati tanácsokról
Kiscsoportos beszélgetések (egynemű vagy koedukált) csoportokkal a szexuális erőszak fajtáiról, valamint a szexuális önrendelkezés létrejöttéhez szükséges alapvető jogokról és kötelességekről
Előadás szülőknek a szexuális erőszak gyerekeken megfigyelhető jeleiről, a támogató hozzáállás elemeiről és a gyógyulás segítésének lehetőségeiről
Előadás pedagógusoknak a szexuális erőszak gyerekeken megfigyelhető jeleiről, áldozatbarát hozzáállásról és a gyógyulás segítésének lehetőségeiről
Az elérhető hazai szakirodalom és segítő intézmények, szervezetek ismertetése.

NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)
Postacím: 1447 Budapest, Pf. 502.
E-mail: info@nane.hu ** Internet: www.nane.hu