Argentin újságírók egy csoportja azt szeretné elérni, hogy a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezete ne legyen teli sztereotípiákkal és előítéletekkel.

Egy százegynéhány főt tömörítő újságírószervezet 10 pontból álló javaslatot fogalmazott meg a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezetével kapcsolatban, többek között azt, hogy a cikkekben ne használjanak olyan kifejezéseket, mint a "szerelmi gyilkosság" vagy a "szerelemféltés".
Céljuk az, hogy véget vessenek a "láthatatlan diszkriminációnak, amely gyakran szándékolatlan, de a mindennapi életben megszokott és elterjedt". Liliana Hendel (pszichológus és újságíró), a sajtónak szóló javaslatcsomag egyik szerzője kifejti, hogy a "szerelmi gyilkosság" nem megfelelő kifejezés, amikor a nők elleni erőszakról, vagyis gender-alapú erőszakról, gyilkosságokról beszélünk: hiszen ha ezt használjuk, azzal azt sugalljuk, hogy a gyilkosság a szerelem következménye, az elkövető "túlságosan szerette" a nőt, és ezzel eltávolítjuk a bűncselekmény fogalmától. Amikor "féltékenységről" írnak a beszámolók, ezzel elleplezik, hogy olyan bűnelkövetőről van szó, aki visszaél a hatalmával, és meggyőződése, hogy a nő a tulajdona - olyannyira, hogy akár meg is ölheti. Fontos az is, hogy a beszámolók írói konzultáljanak a nők elleni erőszak kérdéséhez értő jogászokkal, civil és egyéb segítő szervezetekkel.

Javaslat felelős sajtómunkások számára a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezetével kapcsolatban:
 

1. Az alábbi kifejezések használata javasolt: nők elleni erőszak, gender-alapú (nemi alapú) erőszak, szexista erőszak.

2. A nemi alapú erőszak bűncselekmény, amelyet meg kell előzni, illetve büntetni kell. Társadalmi probléma, a nők élethez, méltósághoz, fizikai és pszichológiai integritáshoz való joga elleni támadás, vagyis alapvető emberi jogi kérdés.

3. Ne használjuk a "szerelmi gyilkosság" kifejezést, amikor a nemi alapú bűncselekmények áldozatairól beszélünk. Nincs "szerelmi gyilkosság".

4. Jelezzük, milyen viselkedési módok és helyzetek kockázatosak az erőszakos kapcsolatban élő nőkre nézve, hogy tudatosabban láthassák a helyzetüket!

5. Egyes információk árthatnak az áldozatoknak és családjuknak. Sértő az áldozatok keresztnevét, becenevét használni.

6. Nem próbálunk indokolni, "okokat", indítékokat keresni olyan tényezőkben, mint az alkohol, a viták, veszekedések, a féltékenység, a válás, a hűtlenség, stb. Ezek csak elvonják a figyelmet a központi problémáról: az erőszakról. A nemi alapú erőszak oka az, hogy egyes férfiak kontrollálni akarnak nőket, illetve uralkodni akarnak fölöttük.

7. Alapvetően fontos a tények ellenőrzése.

8. Irányítsuk a figyelmet arra, hogy elutasítjuk az erőszak minden formáját: a lelki, gazdasági és érzelmi erőszakot is, amelyek a gyilkosságokat megelőzik. Az esetet a maga egyediségéban írjuk le, de említsük meg azokat az elemeket is, amelyek minden ilyen esetben közösek.

9. Átgondoltan válasszunk illusztrációt, kerüljük a szexista sztereotípiákat és a szenzációhajhászást!

10. Cikkeinkben mindig leírjuk egy ingyenes hívható telefonos segítő szolgálat számát, illetve bármilyen más információt, ami hasznos lehet a nemi alapú erőszak áldozatai számára.

Forrás: Womensphere: Global Women's News, Views and Issues
via
Inter Alia

süti beállítások módosítása