Az én történetem - 13.

2009.10.30. 21:13

Ismeretlen levélírónktól kaptuk ezt a történetet:

 

"Incesztus

 

Már elég idős voltam, amikor megtanultam ezt a szót. Eleinte azt hittem, ez is valami görög-római mitológiával kapcsolatos dolog. Azaz semmi köze hozzám.

A történetem nagyon röviden összefoglalható. A szüleim elváltak. Én 14 évesen ismertem meg az apámat. Az apám 15 éven át abuzált szexuálisan. Azaz, elkövetett velem mindent, amit egy férfi szokott egy nővel. Mivel ő anyám nagy szerelme volt, és ő idealizálta, én azt hittem, hogy nekem ezt meg kell engednem, azért hogy engem is szeressen. Még sosem találkoztam senkivel, aki incesztus-túlélő lenne, és azért írok most erre a blogra, hogy valaki jelentkezzen.

A történetemből kiderül, hogy felnőtt koromban is abuzált, amire az obligát kérdés a „Miért hagytad, ha már olyan nagy voltál?”. De azt hiszem, ez az a fórum, ahol ezt a kérdést senki nem fogja nekem feltenni.

Szeretném, ha erről szó lenne. A kutatások szerint a népesség 10-15% -át érinti. Évekig voltam tanár, és mindig arra gondoltam, hogy a statisztikák szerint az osztályomban három gyerek ül, akit otthon szexuális abúzus ér a szülei részéről.

Én erről szeretnék beszélni, csak nincs kivel. Persze beszéltem róla terapeutával, barátokkal, de olyannal soha, aki ezt tényleg megtapasztalta. Nagyon-nagyon vágyom rá, hogy találjak valakit.

A többi egy bántalmazó férj és két öngyilkossági kísérlet mind ennek a fejleménye volt. Ma már nem emészti fel a mindennapjaimat az incesztus, és évek óta megszakítottam a kapcsolatot az apámmal, de sokszor nagyon-nagyon nehéz.

Ha most olvasod a történetem, és veled ilyesmi történt, kérlek, írj egy kommentet, mert nagyon jól esne!"

 

 

süti beállítások módosítása