Összevertek és megerőszakoltak egy amerikai diáklányt a hétvégén Budapesten – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi kapitánysága nyomoz.

A hvg.hu értesülése szerint az amerikai lány december 6-án este éjszakai fürdőzésről tartott haza barátaival. A Bakáts téren elvált tőlük, s onnan egyedül folytatta útját. Ekkor estek neki támadói, akik, miután durván bántalmazták, meg is erőszakolták áldozatukat. A történtek után a meztelen diáklányt egy taxis vitte be a IX. kerületi kapitányságra.

Úgy tudjuk, hogy az összevert lányt saját barátai is alig ismerték fel, kihallgatni pedig nem igazán tudták a nyomozók. Az amerikai nagykövetség kérte a rendőrségtől a lány adatainak zártan kezelését, de ez egyébként is így szokás. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány nem akart beszélni az ügyről, kérte, hogy kérdéseinket küldjük meg a sajtóosztálynak. Utóbbi illetékese elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, tart az adatok begyűjtése és a lány ismeretségi körének a feltérképezése. Hozzátette: ennél többet egyelőre nem nyilatkoznak.

A nyomozók valószínűleg megvizsgálják azt is, hogy az esetnek lehet-e bármilyen összefüggése az eltűnt francia lány ügyével.

Tehát:

- az összevert lányt saját barátai is alig ismerték fel

- kihallgatni pedig nem igazán tudták a nyomozók.

Mikor nem ismerték föl? A cikk nem írja, hogy ott voltak, bevitték őket, szembesítették vele, segítettek neki, vagy mi? Nem igazán tudták kihallgatni. Ez vajon mit jelent?

süti beállítások módosítása