Újabb szomorú történetet kaptunk, olvassátok...

"Nem is tudom hol kezdjem... 17 éves vagyok és egy kisvárosban élek. Azon az éjszakán, amikor a kiskunlacházi Horák Nóri is buliba indult, én ugyanígy tettem. Éppen az elmúlt születésnapomat mentünk ünnepelni a szomszédos faluban található diszkóba a barátnőimmel. Három felest ittunk aznap éjszaka, de ettől függetlenül nem voltunk részegek, csak szimplán jól éreztük magunkat. Az egyik pillanatban leültem a diszkónak egy félreeső helyén, mert iszonyat furcsán éreztem magam. Ebben a pillanatban jelent meg a nem is tudom, hogy nevezzem, mert egyszerűen nem találok rá szót. Mert az ilyen nem ember. Ez a fiú 17 éves volt akkor, egy évvel volt idősebb nálam. A barátnőm tetszett neki és azt hiszem, ő sem volt közömbös iránta. Én hülye pedig még össze akartam boronálni őket. Magyarán szólva nekem semmi közöm nem volt hozzá. El sem tudtam képzelni miért jön oda hozzám. Valamit beszélt, de én nem értettem. Aztán egyszer csak közelebb hajolt hozzám, de én eltoltam. Majd mondta, hogy menjünk. Én jóhiszeműen azt gondoltam, hogy a barátnőmről akar kérdezgetni, mert korábban is így tett.

A Dj pult mögé vezetett, ahol az orromig sem láttam  és elkezdett nyúlkálni. Én kivettem a kezét, ő pedig kivezetett a diszkóból. Nem tudom, miért mentem, még ilyenkor sem gondoltam rosszra. Azt gondoltam, hogy talán ezt magyarázza meg vagy... én már nem is tudom mit gondoltam. Kint egy verekedés folyt, amelyet lekamerázott a telefonjával. Nem gondoltam semmi rosszra, azt hittem hátramegyünk a diszkó mögötti parkba, ami kivilágított és általában ott szoktak nyugodtan beszélgetni az emberek. El is indultunk, de nem fordultunk be. Én nem vagyok ismerős ebben a faluban, így a diszkón és a parkon kívül én semerre sem voltam még soha. Jobbra kellett volna fordulni, hogy az említett parkba jussunk, de továbbmentünk egy romos, régi fürdőhöz, amelyet 1-2 méter magas bokrok vettek körül és semmi világítás nem volt. Én teljesen pánikba estem, de egyszerűen nem tudtam elfutni, kiabálni. Halkan, remegve megkérdeztem, hogy hová megyünk, erre ő azt válaszolta, hogy csak menjünk, menjünk. Most, miközbe írok, még mindig magamat hibáztatom, mert oda kellett volna figyelnem, nem tudom mi történt velem. De már ebben a pillanatban belökött egy kis "beugró"-szerűségbe, ott a romos épület oldalában. Bevertem a keresztcsontomat, ami már eleve meg volt repedve.

Éppen két embert takart ez a kis beugró, tehát nem láthatott be senki,még ha lett is volna egy lélek az utcán, hiszen borzalmas hideg volt, még talán a hó is elkezdett esni. Én csak összeszorított lábakkal álltam, míg ő leráncigálta rólam a nadrágot és a bugyimat. Annyira összeszorítottam a lábam, ahogy csak tudtam, sírtam és halkan kérleltem, hogy ne, ne csinálja, legalább a barátnőmért ne. De nem törődött vele. Nekem pedig egy kiáltó hang sem jött ki a torkomon. Ezután szétfeszítette a combomat, lehúzta sliccét és próbált behatolni. Én még továbbra is csak rimánkodtam és próbáltam a combomat összecsukni, de nem ment. Sírva néztem a diszkó felé és néztem az ottani lámpafényeket. Ezután letérdeltetett, hogy szájjal elégítsem ki. Ahogy tudtam összeszorítottam a fogam, sírtam, ő pedig csak nyomkodta merev férfiasságát a számhoz. Mikor rájött, hogy ez nem fog menni, felállított megfordított és ismét neki lökött a falnak. Hátulról próbálkozott, de nem sikerült neki. Majd újból megpróbálta orálisan, nem sikerült, majd ismét szemből, és én itt elveszítettem egy időre az eszméletem.

Nem emlékszem, már csak arra, hogy elmegy, én pedig húzom fel a nadrágom, de alig tudom, mert úgy remeg a kezem és még a sírás is belémrekedt. Aztán visszabotorkáltam és találkoztam a barátnőimmel, akik már agyba-főbe kerestek, és már a buszra vártak. Nem tudtam összefüggően beszélni, teljes sokk hatása alatt voltam. Következő nap délután a barátnőim bíztatására mondtam el a szüleimnek, akikkel azonnal a rendőrségre rohantunk, ahol 12 órát töltöttünk. 4 óra hosszat mondtam a vallomásomat töviről hegyire. Ezután 2 nappal kórházba vittek, mert teljesen magamon kívüli állapotban voltam, akkor fogtam fel igazán. Azután jártam pszichiáterhez, de semmit sem segített. Az ügyvédemnek viszont rengeteget köszönhetek, mert ő volt az, aki rengeteget segített. A nyomozást már befejezték, a vádemelésre várunk, ha lesz egyáltalán. Én pedig próbálom túlélni a napjaimat. Továbbra is gyötörnek a rémálmok, a szégyenérzet, a harag magam iránt és a bűntudat, hogy lehet nem vagyok méltó arra, hogy életben maradtam. Nagyon megviselt, hogy Nórát is aznap erőszakolták meg, majd gyilkosság áldozata lett. Nem tudom, miért én maradtam életben. Egyszerűen nem tudom.."