Anonimus jeligével érkezett a következő történet:

Mindenek előtt szeretnék gratulálni a bloghoz. Nagyon jó kezdeményezés, és nagyon hasznos.

Velem tavaly júniusban történt, hogy az exem (mert azóta sem sikerült kapcsolatot teremteni) megtette velem, megerőszakolt. Már egy ideje mindig hívogatott a szakítás után, párszor próbáltam vele beszélni, és akkor mindig sikerült is.. egy ideig... Tudni kell 3 évig voltunk együtt,majd a kapcsolat már nem működött, egyáltalán, már a vége felé járt nagyon a dolog.. Dehát a ragaszkodás. Aztán megütött. Akkor otthagytam és véget vetettem a kapcsolatunknak. És egy ilyen újabb hívogatós időszaknál, mikor kiléptem az akkori munkahelyemről, megláttam őt. Beszélni akart. Soha sem gondoltam volna, hogy képes lenne erre. A beszélgetésből az lett, hogy betuszkolt egy autóba még két sráccal, és elvitt a lakásukba. Ahol anno a "fél életemet" ott töltöttem. A két srác elment (most már úgy gondolom, legalább ők nem tették meg) és akkor történt. Még ma is nehéz erről még csak írni is. Ezért bocs, ha értetlen amit írok.

A családom a mai napig nem tudja. Ismerem őket, és csak a személyes bosszú vezényelné őket, ami csak még rosszabb. Nem is fogják tudni. De még mielőtt megijednétek hogy nem beszéltem senkivel,de igen. Van aki tudja, van akit hajnali 3kor is felhívhatok ha arról az éjszakáról álmodok. Rettenetesen sokat segített nekem, és ami még számomra is furcsa, hogy ez egy férfi. A végletes türelmével és megértésével és védelmezésével átsegített a nehéz időszakokon.

Igen, mert én is túlestem a sokkon, amikor fel sem fogtam a dolgot, és csak bambultam magam elé. Azután jött a bőgés, a rémálmok, a mértéktelen alkohol. Majd a másik véglet mértéktelen bulik, a felejteni próbálás, mégis minden buli után nem tudtam elaludni, csak járt az agyam. Az alkohol tompította a tekervényeket...Majd elfogadtam. Már a múltam. Már egy "esemény" a múltból. AMi persze mint egy rosszul megválasztott tetoválás ott marad, még ha lelézerezik, akkor is a hege mindig látszani fog.. Igen, néha még mindig úgy gondolom, hogy ki van írva a homlokomra "tessék, igen, megerőszakoltak." De ezek a napok egyre kevésbé jellemzőek.

És mindig írod, hogy mit tud tenni a család, a barátok. Nekem egy olyan szó volt, ami mindig segített,  minden ellenére ami történt, adott a homlokomra egy puszit és azt mondta, írtó büszke vagyok rád! Ha egy kicsi fejlődés volt, vagy egy vidámabb nap, akkor hallottam a "büszke vagyok rád". És olyan pozitívumot adott, hogy igen, így is lehetnek rám büszkék, én még ettől ember vagyok...Ez erőt adott mindig.

És amiért már magamra is büszke voltam/vagyok, hogy én megléptem ellene a törvényes utat. Igaz az ilyet csak magánindítványban lehetett elkezdeni, de egy ügyész átvette az ügyet, hála ott fent valakinek. Ha vége lesz az ügynek, majd megírom hogy mit kapott az elkövetett bűnéért. A megalázásért, a megaláztatásért. Mert a törvénynek is nekem kell bizonyítanom szinte hogy ártatlan vagyok, és hogy nem én akartam magam megdugatni! A sok hülye érdektelen pszichológus a különböző vizsgálatok.. Tortúra, de erősebb lettem benne. És aki tud angolul, és csak bármi hasonló élményben volt része egy férfival annak ajánlom a Christina Aquilera Fighter című számát. Ha rosszabb  napom van, meghallgatom, felveszem a bokszkesztyűt és megyek tovább.