A címet Susan Forward-tól kölcsönöztem, aki a Mérgező szülők című könyvében "végső árulásnak" nevezi, ha a szülők nemi erőszakot, incesztust követnek el gyerekeik ellen. A saját gyerek megerőszakolása nem azért bűn, mert a vérrokonok "szexuális kapcsolata" olyasmi, amit nemcsak erkölcstelennek, hanem károsnak is tartunk. Gondoljunk csak a vérfertőzés-szó eredetére, az ehhez kapcsolódó tabura: amikor ez kialakult, nem azért tiltották a rokonok közötti szexualitást, hogy senki se uralkodhasson egy nála gyengébb emberen, hanem hogy az utódok ne örökölhessenek káros tulajdonságokat! Pedig arról van itt szó, hogy egy felnőtt, akinek gondoskodnia kellene egy gyerekről, gondoskodás és szeretet helyett kihasználja őt, hatalmat gyakorol felette, megalázza, bántja. Egy sokszor még védekezésre képtelen, szüleinek kiszolgáltatott embert bántanak tehát saját otthonában, miközben elhitetek vele (és velünk), hogy az otthon biztonsága semmivel sem pótolható. Az elkövető szülő pedig el szeretné hitetni gyerekével, hogy ő így fejezi ki a szeretetét, sokszor ártatlan játéknak nevezve a súlyos erőszakot.
A gyerekkorban elszenvedett abúzus sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, de pontos százalékos arányokat nehéz lenne mondani, hiszen ez az a trauma, amiről az áldozatok többsége még évtizedek elteltével is nehezen, vagy egyáltalán nem beszél. Az biztos, hogy minden társadalmi rétegben előfordul, és elsősorban apák követik el lányaik ellen. Az erőszakkal kapcsolatos emlékek sokszor csak hosszú évek múlva törnek elő, általában valamilyen erre emlékeztető trauma, vagy akár film, könyv hatására. Ez nem meglepő, mivel olyan dologról van szó, amire az áldozat nem szívesen emlékszik, ami miatt bűntudatot érez, szégyelli magát. Valószínűleg meg is tiltották neki, hogy beszéljen róla.
Ez a fajta nemi erőszak nem minden esetben jár behatolással, emiatt vannak, akik szerint ez nem is nevezhető erőszaknak. Pedig a simogatástól kezdve az orális kielégítésre való kényszerítésig bármi megtörténhet. És egy gyereket nem nehéz megfélemlíteni, megzsarolni, így az elkövetőnek könnyű dolga van. Nem nehezítik a helyzetét a családtagok sem, akiknek sokszor nem tűnik fel, hogy az apuka időről időre sokat van kettesben kislányával, a kislány pedig egyre több regresszív, szorongásos tünetet mutat. A kívülállók nem hiszik el, hogy ilyesmi megtörténhet. Pedig bárki válhat áldozattá, és mi csak a túlélő felnőtteken segíthetünk azzal, hogy megértjük és elfogadjuk őket, segítünk kifejezni érzelmeiket, és teret adunk nekik.
Már többször hirdettük a MadGirl női önvédelmi tréninget, de én még személyesen nem jutottam el rá. Brummer viszont igen, és írt róla egy beszámolót, hogy ha valakinek lenne kedve elmenni, az tudja, mire számítson.
Mire számíthat, aki elmegy a MadGirl tréningre?
Masszív izomlázra másnap; esetlegesen vérző, sebes öklökre még aznap; de arra mindenképp, hogy a teljesítőképessége határait fogja feszegetni, sőt át is fogja lépni azt.
Bill Wolfe ugyanis minden eszközével erre ösztönöz, hogy azt ne mondjam, kényszerít. Megtapasztalhatjuk, hogy amikor azt gondoljuk, hogy már egy másodperccel sem bírjuk tovább, amikor már 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy a következő pillanatban holtan fogunk összeesni, még akkor is tudunk ütni. Illetve tudunk ütni? Tudunk, csak nehezen. Gyakran félünk, hogy kárt teszünk a másikban, igen, még akkor is, ha a másik az életünket akarja elvenni (állítólag ezért nem védekezik vagy üt vissza a nők túlnyomó többsége). Nem csak kislányként nem tanuljuk meg, hogy a testünket akár fegyverként is használhatjuk, hogy az erőnkkel képesek vagyunk megvédeni magunkat; hanem az izom, a fizikai erő a felnőtt nőknél is egyértelműen nem kívánatos. A tréning alatt ennek ellenkezőjét bőven van alkalmunk megtapasztani, és a verekedéssel kapcsolatos gátlásaink is oldódnak.
De természetesen nem csak csépeljük egymást vaktában, hanem arról is tanulunk, hogy hol és hogyan érdemes ütni, és védekezni. Hol vannak azok a gyenge pontok, amiket megcélozva még mi is komoly károkat tudunk okozni? Hányszor kell tökön rúgni valakit, hogy hatása is legyen, illetve miért nem hat az egyszeri rúgás? Milyen veszélyforrásokat hordozunk magunkon? Mit szoktak csinálni a támadók a nőkkel (pofozás, fojtogatás, hajtépés), és hogy lehet ezek ellen védekezni? Mi az a távolság, amiből a legnagyobb sallert tudja lekeverni nekünk a támadó és hogyan csökkentsük ezt a távot? Illetve miért csökkentsük, miért ne növeljük? Hogyan tudunk a fojtogatásból kiszabadulni?
A kanadai Bill kapitány – én a vele töltött két nap után már csak így nevezem – egyébként katonai kiképző volt, majd a rendőrség bevetési egységének a vezetője, úgyhogy bőven van tudása a témáról, olyan természetességgel emlegette a nők elleni erőszak tényeit, amiket a magyar rendőrök fejébe beleverni is képtelenség (például hogy a nemi erőszak nem a szexről, hanem a hatalomról szól), hogy öröm volt hallgatni. Hitetlenkedve kérdezgette azt is, hogy Magyarországon tényleg úgy gondolják-e, hogy a nő a hibás azért, ha megverik vagy megerőszakolják. Ez a profi szakmai hozzáállás azonban nem garantálja, hogy Bill kapitány attitűdjeivel is minden rendben legyen, egy-két homofób vicc például kicsúszott, és ezt csak azért mondom, hogy ne legyenek illúzióitok.
A tudása azonban, melyet a sok-sok képzés, gyakorlat, éles bevetés során szerzett, nagyon hasznos lehet számunkra. Megosztotta velünk például, hogy akár nemi erőszak, akár másfajta kínzás és gyilkolás a támadó célja, a legelső dolga az lesz, hogy elszigetelje az áldozatot (elhívja egy félreeső helyre, beülteti a kocsijába) és elhiteti vele, hogy ha engedelmeskedik, akkor minden rendben lesz. Bill szerint, ha ekkor megszólalnak a nagyon komoly vészcsengők a fejünkben, és nem engedelmeskedünk, akkor még van esélyünk. Azt is megtudtuk, hogy egy átlagos támadás 3 perc, és habár azt hittem, jó formában vagyok, 3 perc folyamatos küzdelem után csak annyira voltam képes, hogy kiköpjem a tüdőmet majd enerváltan a földre rogyjak. De aztán azt is megtapasztaltam, hogy ha muszáj, akkor tudok még küzdeni. Bill mesélt arról is, hogy mely jellemzően női kellékek veszélyesek stratégiai szempontból (ékszerek, értékekkel teli retikül, hosszú haj). Valamint azt is elmondta - miközben a támadásokkor jelentkező testi változások fiziológiáját tekintettük át – hogy ő is számtalanszor majd betojt a félelemtől, viszont ezt az érzést át lehet fordítani a védekezést hajtó, tüzelő energiába.
A képzés úgy végződött, hogy herevédős szekrényeken gyakorolhattuk mindazt, amit megtanultunk. Kicsit aggódtam, hogy kesztyűs kézzel bánnak majd velünk, de nem: nagyon realisztikusan fojtogattak, inkább mi rúgtuk őket kicsit óvatosan tökön, szerintem aggódtunk, hogy kárt teszünk bennük.
Brummer
http://community.feministing.com/2009/12/its-your-duty-to-respond-well.html
Egy feltételezhetően férfi írása a szexuális bántalmazására érkezett reakciókról, és egy kommentelő még értékesebb írása a saját szexuális bántalmazására érkezett reakciókról.
http://microcosmpublishing.com/catalog/zines/1571/
Support 'zine, azaz támogatók interneten terjesztett magazinja. Attól félek, hogy csak nyomtatványban, és pénzért elérhető.
Mindkettő angol nyelven elérhető.
Kérdés: keressek német nyelvű anyagokat is? Vannak olyanok, akik német nyelvű anyagokkal jobban boldogulnak? Sajnos fordításban még mindig pocsék vagyok, és időm sincs rá. A magyar nyelvű támogató irodalom határait ismerjük. De ha van valaki, akinek német nyelvű anyagok jobbak, akkor tudok keresgélni arrafelé is.
A második erőszak
Címkék: társadalom támogatás felelősség ártalom családtagok hibáztatás
2009.12.22. 12:27
Már többször írtunk arról, hogyan segíthetnek a családtagok, barátok, ismerősök, és a társadalom a nemi erőszak túlélőinek. Ezekben a cikkekben feltételeztük, hogy minden, a traumát átélt nő, gyerek környezetében vannak olyan emberek, akiket foglalkoztat, mi lesz az áldozattal, és támogatni szeretnék őt, hogy megkönnyítsék a gyógyulás folyamatát. A nemi erőszakkal kapcsolatos szakirodalom kiemeli, mennyire fontos az elfogadó környezet, és az, hogy a túlélő biztonságban érezhesse magát. De mi történik akkor, ha ez nem valósul meg, vagyis mivel lehet a legtöbbet ártani?
A nemi erőszakot, incesztust elszenvedett nők (nagy részben a társadalom egyáltalán nem támogató hozzáállása miatt) csak nagyon nehezen, sokszor évekkel később tudnak beszélni a történtekről. Sokszor jellemző, hogy elfojtják a traumát, hiszen csak így tudják védeni magukat, és azt gondolják, úgysem hinne nekik senki. Főleg abban az esetben fordul ez elő, ha az elkövető családtag, rokon, ismerős (ami az esetek nagy részére igaz). Így persze könnyű azt mondani az áldozatnak, hogy nem is történt vele semmi, „nem jól emlékszik”, és mivel bizonyítékok sincsenek, nem mond igazat. Egyébként is, ki tudná elképzelni arról a kedves, romantikus, „szerelemféltő” fiúról, vagy a mindig ajándékokat hozó nagybácsiról, esetleg a köztiszteletben álló apukáról, hogy valójában nemi erőszak elkövető? Könnyebb is, ha nem hiszünk az áldozatnak, sőt, benne keressük a probléma forrását, vagy egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörjük a problémát.
Valójában azzal, ha megkérdőjelezzük a történteket, a traumát, a túlélő érzelmeit, majdnem azt tesszük vele, amit az elkövető tett. Véleményem szerint ez szinte felér egy második erőszakkal. A környezet felelőssége is, ha egy gyereket otthon „molesztálnak”, és senki „nem veszi észre”, vagy nem akar beavatkozni; ha egy felnőtt nőt megerőszakolnak, és a barátai nem hisznek neki, esetleg arra biztatják, hogy felejtse el a történteket. Társadalmi szinten pedig azzal, hogy nem veszünk tudomást a jelenségről, lebecsüljük a trauma nagyságát, és nem támogatjuk az áldozatokat, közvetve az elkövetőt segítjük, és arra biztatjuk, hogy folytassa tevékenységét. Így egyáltalán nem csoda, hogy folyamatosan erőszakolnak, aláznak meg nőket, kényszerítenek „szexre” kisgyerekeket abban a tudatban, hogy tetteiknek úgysem lesz semmilyen negatív következménye. Remélem, hogy így, karácsony közeledtével sokan elgondolkodnak majd azon, mekkora a felelősségük abban, ha az az ember, akit „szeretnek”, az ő tevékenységüknek köszönhetően újra és újra megerőszakolva érzi magát.
Parlagfűző már írt a pszichológusválasztásról, azért vettem elő megint a témát, mert a Courage To Heal Workbook-ban találtam egy nagyon jó listát, amiben össze vannak szedve az (erőszaktúlélőkkel foglalkozó) jó pszichológus alapvető ismérvei. Praktikus, mert könnyen végig lehet futni rajta.
A jó pszichológus tehát:
- hisz önnek, elhiszi, hogy erőszak érte önt
- soha nem becsüli le az ön tapasztalatait vagy a fájdalmat, amit átélt
- van tudása (vagy kész információkat szerezni) az erőszaktúlélőkkel való munkáról
- kész meghallgatni és elhinni a legszörnyűbb dolgokat is, amik önnel történtek
- önre összpontosít és nem az elkövetőre
- nem készteti önt békülésre vagy megbocsájtásra
- nem akar a terápián kívül is barátkozni önnel
- nem beszél a személyes problémáiról
- nem akar szexuális kapcsolatba kerülni önnel, a jövőben sem
- teljesen tiszteletben tartja az ön érzéseit (gyászát, haragját, dühét, szomorúságát, kétségbeesését, vidámságát)
- nem kényszeríti olyasmire, amit ön nem akar
- bíztatja, hogy támogató hálózatot építsen maga köré
- bíztatja, hogy vegye fel a kapcsolatot más túlélőkkel
- olyan készségekre tanítja, melyekkel ön gondoskodni tud saját magáról
- kész megbeszélni a terápiás kapcsolatban felmerülő problémákat
Van itt egy rövid kérdőív is, már terápiába járóknak, melynek segítségével könnyen letesztelhetik, hogy hatékony-e, megfelelő-e a terápiájuk.
- Elhiszi a pszichológusom, amit mondok neki?
- Az-e az érzésem, hogy a pszichológusom kedvel engem?
- Hisz-e a pszichológusom abban, hogy képes vagyok a gyógyulásra?
- Tiszteli a pszichológusom a nézeteimet, világlátásomat?
- Megbízom-e benne?
- Tiszteli-e a pszichológusom a személyes határaimat?
- Jól, segítően reagál-e a pszichológusom, ha válságban vagyok?
- Ha felmerül valami probléma a terápiával kapcsolatban, megbeszéljük-e?
- Elismeri-e a pszichológusom, ha hibázott?
- Bátorít-e arra, hogy más forrásokat is használjak a gyógyulásom érdekében?
- Haladok-e a terápiával?
Mindkettőt a The Courage to Heal Workbook For Women and Men Survivors of Child Sexual Abuse című Laura Davis könyből fordítottam.
Mulanmacso történetének olvasása közben merült fel bennem, hogy nekem van a nemi erőszakról és a női szexuális hatalom / önrendelkezés témájáról egy nagyon jó könyvem, bár sajnos csak angolul. Akinek kell, írjon a rape pont recovery kukac gmail pont com-ra és elküldöm. Vagy jelezze kommentben, és a komment mögötti e-mailcímre elküldöm.
A könyvet Jessica Valenti és Jocelyn Friedman írta-szerkesztette (www.feministing.com). Ezek több szerző által írt novellák, filozofálások, saját történetek, szociológia tanulmányok a nemi erőszakról, a női szexualitásról, de leginkább arról, hogy hogyan igyekeztek meggyógyulni a traumából.
Ezen kívül van még néhány másik könyvem, ha akartok olvasni a témában, de szinte mind angol szöveg, erre készüljetek fel.
Kedves Munkahelyi Terror!
19 évesen, az első komolyabb munkahelyemen találkoztam a munkahelyi szexuális zaklatással. Irodai munka volt, egy ismerősöm ajánlott be, korábban ő is dolgozott a cégnél, de egész más beosztásban. Ha tudtam volna, mi vár rám, eszem ágába nem lett volna elfogadni a segítségét.
Már az első napon tudatosult bennem, valami nincs rendben a főnökkel. Negyvenes, szimpatikusnak tűnő férfi volt, talán túlságosan is kedvesen igyekezett megmutatni mindent, mit is kell majd csinálnom a jövőben. Kedveskedő megjegyzésekkel, bókokkal bombázott, mondhatom, elég kellemetlenül éreztem magamat, de megpróbáltam csak a munkára koncentrálni.
Minden nappal egyre nehezebb lett az életem, amit eleinte csak gyanítottam, bizonyossá vált, nyomul rám a főnök úr. Történt ugyanis, hogy egyik délután, munkaidő végeztével már épp indultam volna haza, amikor behívott, mert valami "nagyon fontosat" akart megbeszélni velem.
Bezárta az ajtót, majd közölte, csak akkor maradhatok a cégnél, ha minden kívánságát teljesítem, ő pedig engem akar. Az állam persze leesett, de miután visszanyeretm lélekjelenlétemet, elküldtem melegebb éghajlatokra. Megmondtam neki, hogy ne is álmodjon ilyesmiről, inkább magamtól kilépek.
Amikor megpróbáltam sietve távozni, elém állt, fogdosni és erőszakoskodni kezdett.Nagyon megijedtem, de szerencsére maradt némi lélekjelenlétem és lekevertem neki egy jó nagy pofont, majd pillanatnyi előnyömet kihasználva elszaladtam.
Másnap a párommal karöltve bementem a papírokért, amelyeket természetesen a nagyfőnök adott át, ez a disznó be sem jött aznap, állítólag lebetegedett...
Komolyan fontolgattam a feljelentést, de végül úgy döntöttem, inkább megpróbálom elfelejteni az egészet. Úgy sem hitt volna nekem senki.
http://munkahelyiterror.blog.hu/2009/12/08/nyomul_ram_a_fonok_ur?fullcommentlist=1#comments
Ismét eltelt egy év. 2009. november 25-én újabb 16 Akciónapot kezdtünk. A tavalyi 16 Akciónap óta újabb 58 nő hiányzik közülünk, akiket partnere vagy volt partnere ölt meg. Változott, változik valami? Érdemben nem. Csak akkor fog, ha elismerjük és felvállaljuk a közös felelősséget.
Kinek a felelősségét?
JOGALKOTÓ. Amikor a nők elleni erőszakkal kapcsolatos jogszabályalkotásban a témával foglalkozó civil szervezetekkel, szakemberekkel érdemben nem egyeztet, a nemzetközi ajánlásokat, külföldön bevált jó gyakorlatokat figyelmen kívül hagyja. Eközben életeket kockáztatva kísérletezik újabb és újabb – végrehajthatatlannak, elégtelennek vagy használhatatlannak bizonyuló – jogszabályokkal. Vagy a fentiekhez, a civil tiltakozás ellenére a szavazatát adja. Ön felelős.
RENDŐR. Amikor még mindig tartja magát a régi „amíg vér nem folyik, nem megyünk ki” íratlan és jogellenes szabályhoz. Vagy ha kimegy, együttérzést mutat a bántalmazóval, hiszen provokálták szegényt. A bántalmazott segítségkérésére jó esetben széttárja a karját: „Nem tudunk semmit csinálni, asszonyom.” Ön is felelős.
BÍRÓ Amikor a pártatlanság és az elfogulatlanság jegyében nem veszi figyelembe a bántalmazó és bántalmazott között fennálló hatalmi különbséget. A büntetőeljárásban azt kérdezi a bántalmazottól, hogy miért nem ment el, a polgári eljárásban pedig, hogy miért ment el, miért hagyta ott a lakást; a bántalmazótól viszont elmulasztja megkérdezni, hogy miért képzeli azt, hogy joga van a partnerét bántalmazni. Ön is felelős.
ORVOS, egészségügyi dolgozó. Amikor már a sokadik lépcsőről való leesést panaszolja páciense, de Ön ezen nem csodálkozik, nem ad felvilágosítást a betegnek a rendelkezésre álló lehetőségekről, a látlelet felvételének ingyenességéről, feljelentést nem tesz. Ön is felelős.
SZOCIÁLIS MUNKÁS, gyermekvédelmi szakember. Amikor erőszakot tapasztal a családban, de ezt a két fél konfliktusaként, kommunikációs problémájaként kezeli és különböző mediációs és egyéb technikákkal próbálja azt megoldani nem törődve a vonatkozó nemzetközi ajánlásokkal. Vagy nem különböztetve meg a bántalmazó és nem bántalmazó szülőt , a gyerek sérülésének kialakulásában mindkettőjük felelősségét állapítja meg. Amikor a nő és gyerek bántalmazásáról beszámoló áldozat segítségkérésére a gyerek családból való kiemelésével fenyegetőzik vagy kiskorú veszélyeztetése miatt, mindkét szülőt feljelenti. Amikor a korábban családtagjai ellen súlyos erőszakot elkövető bántalmazó szülővel való elvitellel járó kapcsolattartást támogatja, sőt a gyerekét védő anyát sújtja szankciókkal. Ön is felelős.
TANÁR. Amikor testnevelés órán kék-zöld foltokat lát a tanítványán, de nem értesíti a gyermekvédelmi felelőst vagy a gyermekjóléti szolgálatot. Amikor osztályfőnökként észleli a gyerek furcsa, megváltozott magatartását, de inkább csak a „rosszaságot” szankcionálja ,a visszahúzódást tudomásul veszi; nem hívja be beszélgetni, nem jár utána a probléma okának és megoldásának. Ön is felelős.
SZOMSZÉD, barát vagy ismerős. Amikor gyakran hall kiabálást, sírást a falon át, de nem akar beavatkozni. Nem kérdezi meg a télen napszemüvegben, nyáron garbóban közlekedő ismerőst, barátot, hogy segíthet-e valamiben. Inkább nem hívja a rendőrséget, ha segélykérést hall, nehogy majd tanúskodnia kelljen az eljárásban. Amikor értetlenül és mérgesen elzárkózik a bántalmazóhoz sokadjára visszatérő nő segítségkérése elől. Ön is felelős.
MÉDIA. Amikor tudósításai szóhasználatában rendszeresen előfordul a családi perpatvar, veszekedés, romantikus szerelemféltés, miközben súlyos bűncselekmények, évekig tartó félelem és rettegés, sok esetben halál van a történetek középpontjában. Vagy prostitúcióra kényszerített, többszörösen megalázott nőket örömlányoknak vagy éjszakai pillangóknak nevez. Amikor a nézettség/olvasottság emelése érdekében arccal, névvel szerepeltet áldozatokat anélkül, hogy tájékoztatná őket az ellenük rágalmazás miatt indítható büntetőeljárás veszélyéről. Vagy amikor egyáltalán nem tudósít a nők elleni erőszak problémájáról és nem firtatja a fent említett szereplők felelősségét. Ön is felelős.
BÁNTALMAZÓ. Amikor családtagjai bántalmazásakor gyakran hivatkozik a munkahelyi problémákra, feszültségére, és arra, hogy partnere provokálta ki a verést. Ön mégsem emelt kezet soha például a főnökére, ha nem kapott fizetésemelést vagy a bolti eladóra, ha nem volt friss a kenyér. Ön felelős.
A fenti lista még hosszasan folytatható. A nők elleni erőszak köztünk van. A felelősség mindannyiunké.
Néhány adat:
2009. szeptember végéig ugyanannyi nő (58) halt meg családon belüli erőszak következtében, mint tavaly az egész évben. Ez azt jelenti, hogy továbbra is négy-öt naponta meghal egy nő családon belüli erőszak miatt. Míg a halállal végződő családon belüli erőszakos ügyek száma tavalyhoz képest nőtt, az erőszakos közösülés miatt folyó eljárások száma évről-évre csökken. Harminchárom európai ország közül Magyarországon a legkevesebb a feljelentés nemi erőszak miatt. A távoltartás kényszerintézkedését annak bevezetését követő két évben összesen 141 esetben rendelték el. Ugyanez az adat a hasonló lakosságszámú Ausztriában 3200 volt. A megelőző távoltartást annak 2009. október 1-jei bevezetése óta országszerte …. alkalommal rendelték el, Budapesten eddig mindösszesen … számú ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el.
Magyarországon e pillanatban is él 400 ezer nő, aki fizikai és/vagy szexuális bántalmazást szenved el párkapcsolatában.
Most jutottam el odáig, hogy leírjam a történetem.
Elmentem a lakásomba, hogy elhozzak az élettársamhoz egy pár ruhámat, mert nem volt már csak nyári ruhám nála. Előző nap felhívott a volt férjem, hogy kifizetné az elmaradt gyermektartást holnap. Mikor már nem messze voltam a lakásomtól, akkor felhívott telefonon, hogy találkozzunk, merre vagyok, gondoltam akkor ideadja a gyerektartást, hiszen előtte egy nappal jelezte, hogy kifizeti (már több hónapja nem fizetett). Találkoztunk is a lakásomtól nem messze, ő nagyon részeg volt és én otthagytam, felmentem a lakásomba. Mikor jöttem le, ott állt a kapuban, és azt mondta engedjem fel, mert az öltönye még a lakásba maradt. Mondtam neki, hogy nem engedem fel, majd én lehozom (ugyanis bennem volt egy félsz, mivel többször megvert, hogy bántana). Felmentem az öltönyért, de a lakás ajtót nem zártam be, mivel az öltöny a gardrób szekrényben volt, ami 1 méterre van az ajtótól, úgy gondoltam, hogy ő ugyis lent van a kaputelefonnál és nem bír bejönni az ajtón.
Mikor kivettem az öltönyt és megfordultam, ott állt a lakás ajtajában, én elindultam kifelé, ő hátralökött, kivette az ajtóból a kulcsot és egy biztonsági zárat, ami csak belülről van, bezárta, és elkezdte ordítani, "most meghalsz, megöllek te köcsög kurva", és elindult a konyhába, én közben odarohantam az ajtóhoz, hogy azt a biztonsági pöcköt kinyissam és elmeneküljek, de észrevett, és a hajamnál fogva elrángatott onnan, majd kivitt a hajamnál fogva a konyhába és elővett egy kést és folyamatosan mondta, hogy most meghalok. Kijöttünk a konyhából és bezárta most már kulcsra a másik zárat is, a kulcsot pedig a zsebébe rakta. Akkor azt mondta "most azt csinálod amit mondok te kurva, vagy meghalsz". Bevitt a nagyszobába, közben a kés centiméterekre volt tőlem folyamatosan, és kiadta parancsba "vetkőzz le teljesen", én levetkőztem. Mindenféleképpen megerőszakolt, hüvelybe, análisan, orálisan,
Azt mondta, nem bírja elviselni, hogy elhagytam (sokáig voltunk együtt, de ez alatt az idő alatt is rengetegszer megvert), én ezalatt a 3 óra hossza alatt azon gondolkoztam, hogy túlélem-e vagy megöl, és próbáltam keresni egy kiskaput, hogy kibírjak menni az ajtón valahogy, hogy elengedjen. Azt hazudtam neki, hogy elmegyek dolgozni és este találkozok vele és hogy mindennap találkozunk, így elengedett. Utána mentem a rendőrségre, a nőgyógyászhoz, a traumatológiára, és a belgyógyászatra. Hajnalban ki kellett mennem a nyomozókkal helyszínelni és ott aludt a lépcső alatt bent a lépcsőházban, szóval engem várt.
Rettentően félek, mi lesz, ha kiengedik, mert tudom, hogy most tényleg megölne. Nem tudom, hogy hibázhattam-e valahol, hogy mért nem álltam ellen, de attól féltem, hogy használni fogja a kést és tényleg megöl.... Már azon szoktam gondolkozni, talán jobb lett volna, ha úgy történik és akkor most nem lennék egy lelki selejt, csak utána eszembe jut, hogy van egy gyerekem, akit fel kell hogy neveljek.
Köszönöm, hogy leírhattam ezeket, mert más olyan embereknek ezeket "elmondani", akik átéltek ilyet, mert ők másképp látják.
2009. november 25-én a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak
rendezvénysorozatot keretében villámakciót szervezünk a Vörösmarty
téren a Gerbeaud Cukrászda előtt.
Ezen a napon aktivisták részvételével szeretnénk felhívni a
nyilvánosság figyelmét a nők elleni erőszakra, valamint felkelteni
együttérzésüket, és arra buzdítani a lakosságot, hogy vegyenek részt
november 28-án a Merlin Színházból induló felvonuláson, ezzel is
kifejezve szolidaritásukat az áldozatok iránt.
A néhány másodperces villámakción a résztvevők csoportba rendeződnek
és a lakáskulcsukat csörgetik, ezzel jelezve, hogy az erőszak zárt
ajtók mögött zajlik, melyben nekünk is van felelősségünk. Előtte és
utána a november 28-i felvonulásról szórólapot osztunk.
Ha részt akarsz venni az eseményen, gyere november 25-én szerdán a
Vörösmarty térre a Gerbeaud Cukrászda elé 16:45-re! A villámakció
kezdete 17.00.
Vedd észre az erôszakot!
A 16 akciónapot (16 Akciónap a Nôk Elleni Erôszak Ellen) 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi nap a nôk elleni erôszak megszüntetéséért) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy a nôk elleni erôszak súlyosságára irányítsák a nyilvánosság figyelmét, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra és a jogalkalmazókra a nôk elleni erôszak minden formájának megszüntetéséért. Az áldozatok iránti szolidaritásuk jeléül százezrek viselnek lila szalagot (a párkapcsolati erôszak elutasításának jelképe), illetve fehér szalagot (a nôk elleni erôszakot elutasító férfiak mozgalmának jelképe).
Felvonulás Budapesten
Idén is megrendezzük azt a felvonulást, amely a párkapcsolati erôszak nyomán
meghalt nôi áldozatoknak állít emléket, és a nôk elleni erôszakkal szembeni küzdelem fontosságára hívja fel
a figyelmet.
A nôk elleni erôszakra vonatkozó nemzetközi egyezmények és dokumentumok egyöntetûen kiemelik az államok pozitív kötelezettségét a jelenség elleni hatékony fellépésre. Ennek a kötelezettségnek egyik fontos megnyilvánulása lehet, ha a közjogi méltóságok és meghatározó állami és párttisztséget viselô egyéb személyek szót emelnek a nôk elleni erôszak ellen, és tettekkel is bizonyítják elkötelezettségüket. Amíg nincsen megfelelôen mûködô távoltartó törvény, párkapcsolaton belüli erôszakról szóló átfogó törvénycsomag, menedékház-rendszer bántalmazott nôknek, kiképzett rendôri és igazságszolgáltatási szféra, megfelelô és ingyenes látleletvételi lehetôség, addig az áldozatok nem tudnak védekezni az ôket érô erôszak ellen.
Program november 28-án szombaton:
15:00–16:00 Megnyitó a Merlin Színházban. (1052 Budapest Gerlóczy u. 4.)
A nôk elleni erôszak helyzete 2009-ben: a résztvevô szervezetek beszámolnak az idei évrôl; megemlékezés az elmúlt 12 hónap alatt párkapcsolati erôszak miatt meghalt nôkrôl. Sajtótájékoztató.
16:00–17:00 Felvonulás. A felvonulás útvonala: Gerlóczy utca – Károly körút – Deák tér – Erzsébet tér – Andrássy út – Liszt Ferenc tér. A felvonulás után a felvonulók mécseseket gyújtanak.
Gyere el, és segíts minél több ember figyelmét felhívni az erôszakra!
https://www.youtube.com/watch?
Bôvebb információ: http://16akcionap.org
November 22 Vasárnap
"...SZAKÁLLA VOLT GENDER..." FILMKLUB: Makra 16.30 VI. Teréz krt 7
Filmklubunkban nemcsak ritkaságokat, hanem sokat látott filmeket is
vetítünk. Van-e valami, ami láthatatlan marad ezekben?
Igen. A nem. A filmeket követő beszélgetések során a társadalmi nemi
szerepek (angol kifejezéssel "gender") szemszögéből szeretnénk mindarra
rámutatni, amit talán maga a film alkotója sem látott, csak mutatott.
Ezúttal, a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen felvezetéseként a Makra
című filmet vetítjük, amely Kertész Ákos annak idején politikai vihart
kavart könyvéből készült. Sokan azt gondolják, hogy a férfiszerep nem árt,
csak ha erőszakhoz vezet. Vagy mégis?
Makra, fekete-fehér magyar film, 96 perc, 1972
Időpont: 2009. november 22., vasárnap, 17.00 órától kb. 20.00 óráig. Érkezés
és tea 16.30-tól.
Helyszín: Budapest, VI. Teréz krt 7, fszt 1 - 12-es kapucsengő
Javasolt hozzájárulás terembérléshez és egyéb költségekhez:
500 Ft, diákoknak 300 Ft.
Szervező: Stop-Férfierőszak Projekt
Iratkozzon fel hírlevelünkre honlapunkon!
www.stop-ferfieroszak.hu
Az egész testet átmozgató önismereti torna nemcsak teherbírásunkat növeli: fontos önismereti információhoz is jutunk belôle. Az emberi test lenyomata mindannak, ami fizikailag és lelkileg történt velünk. Amiről azt hisszük, karakter vagy alkat, nagy részben ezekre a történésekre adott testi válasz, azokhoz való alkalmazkodás. A testpáncéllá vált túlélési taktikák gyakran a gyerekkorban kiszabott szűk határok közé szorítják felnőtt kapcsolatainkat. Nehezen emel például hangot igazságtalanságok ellen az, akinél a légzést szabályozó mellkasi izomzat, torok, állkapocs ahhoz idomult, hogy minél kevesebb zajt csináljon.
Az önismereti torna révén pontosan megismerjük, hol "testesülnek" meg bennünk a védekezési mechanizmusok, sőt, át is alakíthatjuk ezeket – ez a torna terápiás "mellékhatása". Csecsemőkorunktól mozgás révén alakítunk ki új idegi kapcsolatokat, tanulunk meg gondolkodni, fogjuk föl a világot. Felnőtt korban is mozognunk kell, ha másképp akarunk gondolkodni, érezni, a világban lenni. A rugalmas, teherbíróbb test jobban megfelel a tágabb gondolkodásnak, a vibrálóbb érzelmeknek és a kitáguló térnek, amit magunkban és magunk körül teremteni akarunk.
A módszer oktatója, Szil Péter, harmincévi külföldön folytatott természetgyógyász és pszichoterapeutai munkája alapján hozta létre a gyakorlatsort, több forrásból (Psycho-calisthenics, jóga, Bioenergetics, aikido, tibeti gyakorlatok, Polarity Therapy, Feldenkrais módszer, Applied Kinesiology stb).
Már egy alkalommal (ami egy egész napot vesz igénybe) elsajátítható a gyakorlatsor, csakúgy, mint annak rövid, a sietős hétköznapokban is alkalmazható változata. Az önismereti torna ugyanis akkor a leghatékonyabb a fentebb leírt hatások elérésében, ha minél gyakrabban, lehetőleg naponta végezzük azt. A lendület fenntartására, a gyakorlat elmélyítésére és a csoportos, közös inspirációra (legalább is egy ideig) a kb. 10 hetente ismétlődő tanfolyamon való rendszeres részvétel a legalkalmasabb. Igény szerint a későbbiekben közös heti gyakorlási alkalmakra is lehetőség nyílik, képzett asszisztensek vezetésével. A tanfolyamhoz laza (zipzár, öv, gomb, stb. nélküli) öltözék, és polifoam vagy jógamatrac szükséges. Hozzon magával bőven vizet, az ebédszünetre pedig könnyű, lehetőleg zöldségből és gyümölcsből álló ebédet, máskülönben el fog nehezülni a délutáni foglalkozás idejére.
Időpontok (2010):
2010: febr. 6, ápr. 17, jún. 19, szept. 4, nov. 13.
10-től 19 óráig
Helyszín:
Szinyei Merse Pál Gimnázium (Bp, VI. Szinyei Merse u. 7-9.) tornaterme
Ár:
11 000 Ft/alkalom
Diák 18 év felett, nyugdíjas, munkanélküli, gyes: 9 000 Ft
Diák 18 év alatt: 7 000 Ft
Bérlet (minden módozatban): 6 alkalom 5 áráért
Vagy egyéb megegyezés szerint...
Jelentkezés:
onismeretitorna@gmail.com
Csütörtökön (2009.11.19.) a szokásos önvédelmi tréning este 6-tól, pontos helyszín nálam.
Ezúttal csak lányoknak
December 4-én 10:00-tól 16:00-ig ismét itt a lehetõség hogy személyesen Bill Wolfe-tól sajátítsátok el az önvédelem alapjait egy speciálisan nõknek összeállított program keretében. A Mad Girl szeminárium nem csupán technikai ismereteket ad, hanem számos a nõk számára elengedhetetlen taktikai és mentális tudást is. A "Mad Girl" program egyszerre hatékony és könnyed. Segítségével megnövelheted önbizalmad és magabiztosságodat, és megismerhetsz tipikus nöi vészhelyzeteket, ezek hatékony megoldását.
Mit kínál a Mad Girl program?
A speciálisan nõk számára kialakott program keretein belül a résztvevõk a ma elérhetõ legmagasabb szintû önvédelmi képzést kapják, ami fizikai és elméleti képzést is magába foglal:
- a õleggyakrabban fenyegetõ tipikus vészhelyzetek, támadások megismerése
- önvédelmi technikai alapismeretek és taktikai alkalmazásuk
- stressz okozta pánik és félelem jellemzõi, kezelése
- taktikai kommunikáció, avagy a hang, mint védekezö eszköz
- mentális erõ: az elme és a test összhangja és szerepe az önvédelemben
- speciális utcai taktikai ismeretek nõk számára
- életszerû szituációs gyakorlatok
A szeminárium részletei
Helyszín: Modern Defendo Intézet, Budapest, VI. Eötvös u. 11/a
Idöpont: 2009. december 4. 10:00 - 16:00
Instruktor: A képzést a Modern Defendo alapítója a jelenleg Magyarországon tartozkodó BILL WOLFE vezeti
Részvételi díj: 5.000 Ft
Kedvezmény: Hozd magaddal ismerõsõdet ez esetben 50%-os kedvezményt kapsz a részvételi díjból
Regisztráció, további infó:: madgirl@defendohungary.
A http://moderndefendo.ning.com közösségi weboldalunkon számos képet találhattok a korábbi Mad Girl szemináriumokról.
Üdvözlettel,
Modern Defendo
Nem kopizom be az egész szöveget, mert kiemelték benne a női elkövetőket (itt a blogon még egyszer sem találkoztam női elkövetővel, bár biztos van ilyen is), és eléggé furán állította be az igazságügyi szakértő a dolgokat, mondván, hogy mindig meg kell vizsgálni, hogy áll-e érdekében valakinek a feljelentés... Viszont a kommentek húsba vágóak...
Néhány történet a kommentekből:
"Én pont most vagyok egy elég kilátástalan helyzetben. Több éve elváltam, a gyerkőc szépen kéthetente láthatáson volt elég sokáig. Aztán egyszer nem akart többet menni. Nagy harcok kezdődtek, mert az apa nehezen fogadta el, hogy a 8 éves lánya többé nem akar vele lenni. Hosszú, kínlódós-sírós-könyörgős hónapok után végső ötletem az volt, hogy majd egy gyerekpszichológus segít nekünk. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az ok, ami ilyen hirtelen és ilyen határozottan elválasztotta a lányt az apjától. Aztán a pszichológus közölte, hogy nagy a valószínűsége a szexuális zaklatásnak, de nem tudok tenni semmit, mert nincs bizonyíték. A kislány szinte semmi konkrétumot nem hajlandó mondani, szinte retteg, ha az apja kerül szóba. Könyörög, hogy ne engedjem, hogy az apja elvigye. Az apa pedig természetesen a gyámhivatali feljelentéssel fenyeget, aminek a vége a pénzbírság lesz, végső esetben pedig bírósági ügy. Ahol szintén nem fogok tudni semmit sem bizonyítani, ezért eleve veszett ügyem van. Csodás kilátások :( Azt mindenesetre eldöntöttem, hogy nem engedem el az apával a kislányt, aztán ha harc, hát legyen harc! Hogy mi lesz a vége? Senki nem tudja......"
"Nem voltam még egészen 12 éves, amikor az Asztalos János Ifjúsági Parkban (a mai Orczy-kert) sétáltam, vártam a barátnőmet. Egy bokor mögül kiugrott egy férfi, a nyakamnál fogva bevonszolt a bokrok közé és elkezdett fogdosni, aztán a ruhámat akarta leszedni rólam. Szerencsémre sikerült beleharapnom a kezébe,és sikítanom egy nagyot. A park gondnokának 2 német juhászkutyája volt, meghallották, és átugrottak a kerítésükön, és odaszaladtak. A támadó elemnekült, de még előtte megfenyegetett, hogy ha bárkinek elmondom, megöl. SENKINEK nem mertem szólni, csak 26 évvel később, a férjemmel együtt mertem, elmenni a parkba. Nagyon sok gondot okozott a történet, a mai napig nem viselem el, ha a hajamhoz vagy a nyakamhoz ér bárki is, a garbót sem viselem el. Hát a kezdeti szexuális élményeimről már ne is beszéljek. Iszonyú trauma ez egy gyereknek, és sajnos, a környezet nem mindig figyel fel a gyerek megváltozott viselkedésére, pláne ha a gyerek amúgy is egy csendes, visszhúzódó természetű, mint én voltam. Csak ennyit szerettem volna leírni. Figyeljetek oda a gyerekekre, és ha azt látjátok, hogy valószínűleg zaklatják, lépjetek közbe!!!!"
"Sziasztok! Sajnos nekem is volt egy hasonlóan rossz élményem, de én egyből mertem róla beszélni... lényeg az, hogy egy strandon talált meg egy ilyen állat, voltam vagy 8 éves... "szerencsére" idegen volt és "csak" simogatott de sikerült tökön rúgnom és elmenekülnöm... anyumnak egyből mondtam, hogy miért nem akarok abba a bizonyos medencébe visszamenni, hát, ha megtalálja az illetőt, szerintem most anyum ülne rács mögött, mert tuti kinyírta volna... az elmúlt 12 évben nagyjából sikerült feldolgoznom, bár 14 évesen jöttem rá, hogy miért reagálok olyan rosszul, ha egy fiú véletlenül hozzám ér, pl meglök a villamoson amikor az fékez, ilyesmi... (még mindig félek belemenni párkapcsolatokba, és útálom, ha egy buliban úgy akar ismerkedni egy srác, hogy hátulról nekem dörgölőzik:S egyszerűen rosszul vagyok ettől... - Csupaszabo, valószínűleg Te is ezért utálod a garbókat...:(...) ja, Christart, a mellékvesék vannak a hasüregben:) a mellékherék a heréknél vannak (ne haragudj, csak biológia szakosként kiszúrtam:$ azért peace:)...) abban teljesen igazad van, hogy azok is termelnek nemi hormonokat...:) Husi, én is csak kitartást és nagyon sok szerencsét tudok kívánni, hogy mihamarabb beszélni tudj a lányoddal, és minden rendbe jöjjön! szívből kívánom, hogy így legyen!"
"11-12 éves lehettem, amikor hozzám lépett az utcán egy részeg pasi, és elkezdte a mellemet fogdosni a trikómon keresztül, közben lihegett és mondta, menjünk a parkba be. Teljesen lebénultam, majd kitéptem magam a markából és elszaladtam. Egyébként nappal volt és a nyílt utcán voltunk. Senki nem lépett közbe. Utána évekig csak nagyon bő holmikat hordtam, eléggé megviselt a dolog. Nem tudom, ki volt az, azt sem tudom, mással sikerült-e neki. Otthon csak annyit mondtak anyuék, sikítsak legközelebb,és fussak el. Szerintetek mit kellett volna tenni? Nem tudom, mi lenne, ha a kislányomat bántaná valaki... Lehet, hogy nem élné túl. Sőt, biztos."
"Én is a csoportba tartozom. Ja istenem, három esetre is emlékszem. Egyszer a buszon, azt hittem véletlenül nekem jött valaki, de aztán fogdosta a hátsómat, alig voltam 12 és nem tudotam semmit sem csinálni, mert tele volt a kezem csomagokkal, s hátranéztem és a mai napig nem felejtem azt a gúnyos mosolyt. Undorító borostás arcot."
A másik, amikor a tesóm volt pasija, gyereki apja, ha rossz voltam megvert, s olyan helyeken fogdosott, amit évekkel később fogtam fel, hogy mi történt..
A harmadik, amikor mentünk kirándulni egy ismerős társasággal és akkor kezdtem el érni, icipicit koravén voltam,s elkezdte fogdosni a mellemet, hogy milyen szépen nőnek. Automatikusan elrántottam a kezét és nem értette, hogy mi a bajom és csak mosolygott. És én úgy kiakadtam, s amikor legközelebb is mentünk azzal a társulattal, szerencsére ő nem volt ott, s utána nem sokkal már nem mentünk többet.
Csak az elsőt esetet meséltem el anyunak és azt mondta, hogy sikítsak a buszon, ordítsak, ha ez van, emlékszem leszálltam és remegtem hazáig..
Mondanom sem kell, sajnos érzem, tudom, hogy ezek az esetek a mai napig kihatnak rám, nem tudok olyan intim helyzetbe kerülni a barátommal, amennyire szeretnék, s biztos, hogy ez az oka. Még akkor is, ha tudatosítom magamban, hogy más a helyzet. Baromi nehéz. S utálom, hogy ilyen szemét, mocskos, undorító emberek léteznek, s ezekből ugyebár egy pár úgyszintén hazamegy anyuhoz, akárkihez, feleség, s ugyanúgy mosolyog.. ennél undorítóbb, hogy csak mosolyognak, kinevetnek, a riadt arcomat látva..."
"Mert ezt élvezik, a másikkiszolgáltatottságát,azt,hogy nem tud az áldozat mit csinálni. 3 éve történt, hogy mentem a Rákóczi úton.Szembe jött velem egy olyan 15 év körüli lány, mellette egy kifejezetten ápolatlan, gusztustalan féreg, és feltűnt, hpogy megpróbálja átölelgetni a lányt, miközben az határozottan elhúzóik tőle. Möéjük kerültem, és hallottam, milyen trágárságokat, ocsmányságokat mond a lánynak. Na, ekkor "szolgálatba helyeztem magam"(nem vagyok rendőr, csak ha intézkedni kell, akkor szoktam 1 másdoperc alatt feltuningolni az agyam), hátulról rászóltam: Mit akarsz, te köcsög? A lány is csak csodálkozott, én meg a nyakába ugrottam, hogy de jó, hogy újra látlak, már meg se ismersz? Azzal magamhoz öleltem ésa fülébe súgtam, hogy a keresztanyád vagyok, és ezt a f@szt akarom elzavarni, ne félj! Látni kellett volna a szemén, mennyire megkönnyebbült, hogy valaki segít. Na, aztán amit az a apasi kapott tőlem, azt nem tette ki az ablakba, elővettem válogatott káromkodási szójegyzékem legszebb és legkacifántosabb kkifejezéseit, és rázúdítottam. Először óberkodott, hogy milyen jogon beszélek vele így, de aztán látta, hogy vörösödik be a szemem (ez nálam a harag végső stádiuma, utána már odacsapok, és nem nézem, hogy kivel állok szemben!), úgy elszelelt, hogy az csak na! A lány mesélte, hogy a Keletitől követte és zaklatta, de én voltam az első, aki ezt észrevette. Majdnem a Blahánál jártunk. Sírt szegénykém, alig bírtam megvigasztalni. Kérekmindenkit, ha hasonló szitut lát, ne menjen el közönyösen mellette, hanem gondoljon ezekre a férgekre: ha nem állítják le őket időben, és vérszemet kapnak, komoly lelki traumát okozhatnak a fiatal lányoknál vagy a kislányoknál. Amit (mint a mellékelt példák is mutatják) egy életen át gondot okoznak majd."
"Sajnos nálunk a családban is előfordult ilyesmi. Nekem apukám és anyukám a megszületésem előtt elváltak. Sőt kétséges, hogy az az ember az apukám, akinek a nevét viselem. Egészen kicsi voltam, nem tudom hány éves lehettem amikor az első eset történt. Mert ugye volt több is. Feljött meglátogatott minket, anya pedig bízva benne, volt hogy rábízott engem. Elvihetett ha akart, de bár ne engedte volna. Az első eset otthon történt. Nem igazán idézem ezeket a dolgokat fel, nem szivesen teszem. A fürdőbe voltam és bejött utánam, hozzám. Elkezdett simogatni olyan részeken addig soha senki. Annyira megijedtem, hogy semmit sem tudtam tenni. Persze közbe fogdosta magát is. A második eset amikor nővéremnek hála megmenekültem, amikor elvitt minket tópartra. Nővérem tudott úszni, így ő előre ment be a vizbe. Nekem az úszógumit csinálta "fater" és nem engedett le a széléhez sem a víznek. Nézte nővéremet az ablakon, hogy elég messze van e már és amikor úgy látta, hogy igen, akkor megint kezdte a simogatást. Akkor kiabáltam tesómnak, aki szerencsére meghallotta és szaladt az autóhoz, hogy mi van. Nem sokra rá haza is mentünk. Aztán a harmadik eset megint otthon volt. Akkor tovább ment, de ezt inkább nem írnám le. Nem beszélek erről senkinek. Utána nem sokra börtönbe került évekre. Persze nem miattam. Én nem mondtam el se anyunak, se senkinek, meg voltam fenyegetve, féltem mi lesz, ha kiderül. Öt hat éves lehettem. Több nem. Mivel hét éves voltam amikor anya hozzá ment a barátjához, akkor. Ezek előtte történtek. Folyamatosan írkálta nekem a leveleket, hogy én vagyok a kedvenc lánya, meg így szeret úgy szeret. Persze választ egyszer kapott. Amikor 12 évesen megkérdeztem miért. A válasz az volt, hát te is akartad. Igen. Egy öt-hat éves gyerek, csak azt akarja. Fújj. Még ma is ráz a hideg. 14 voltam amikor szabadult. Megkeresett minket. Meg akarta szabni, hogy nem mehetek ki a barátomhoz. Akkor kiakadtam és közöltem vele, hogy semmi köze hozzám, nem nevelt egy másodpercig sem, nekem anya parancsol. Azért sem mentem időbe haza. Szerencsére három nap után lelépett tőlünk. 16 éves koromba mondtam el anyának. Elsőre elhitte. Mert kiderült, hogy nővéremmel is próbálkozott a mocsadék. Csak nem beszéltünk a családban ezekről és a mai napig nem beszélünk róla. A legszebb az, amikor felhív telefonon, egy évbe egyszer a titkos számomon, amit nem értek honnan tud, hogy nem e hiányzik és mikor viszem hozzá ki az unokáját, mert még nem látta. Hát soha. Majd a sírjához kiviszem. Addig nem. 10 éves koromig szoptam az újjam, 12 éves koromig bepisiltem éjszaka. Valahogy nem kívánom ezt senkinek, nem hogy a közelébe vigyem a fiamat. Hogy anyukámat hibáztatom e? Ha tudta, hogy nővéremmel megpróbálta miért engedett el vele? Miért bízott rá? Nem értem. Lehet én is hibás voltam hogy nem szóltam az anyunak már az első esetnél. Nem tudom. Ezek feldolgozhatatlan emlékek, csak jól leásom a lelkem mélyére és próbálok nem emlékezni rá. Sokat megért nő vagyok. Sajnos. Egy férj, két élettárs volt már. Nem tudok bízni a férfiakban, valahogy nem megy. Ez van. Sajnos már tenni nincs mit. Hogy miért ült az apám? Nem tudom. De lehet ezekért, csak nem miattunk. de kitudja. A legszebb az egészben, hogy valószínü csak a nevét viselem. Ha az én gyermekemmel bárki ilyet tenne, hát olyan kínzásnak vetném alá, hogy megbánná azt is, hogy megszületett. Bár én ülnék érte, de kínok közt halna meg. Az biztos."
Feltétlenül hinnél egy áldozatnak?
IGEN - 67%
NEM - 33%
http://16akcionap.org/
A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
A 2008-as magyarországi akciók szervezői:
Amnesty International Magyarország
Budapesti Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - Esélyek Háza
HRSI (Human RightS Initiative)
Mona- Magyarországi Női Alapítvány
NANE– Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
Kövesse programjainkat, ha többet szeretne tudni a nők elleni erőszak formáiról, elterjedtségéről, valamint a nők elleni erőszak ellen fellépő, tájékoztatással, segítséggel szolgáló civil szervezetek munkájáról!
http://nemsissi.blog.hu/2009/10/31/interju_a_josef_fritzlet_vizsgalo_pszichiaterrel
Egy pár héttel ezelőtti Falterben interjú jelent meg Heidi Kastner pszichiáterrel, aki személyes beszégetéseket, s vizsgálatokat folytatott azzal a Josef Fritzl-lel, aki Amstettenben Elisabeth nevű lányát 24 éven keresztül pincébe zárva tartotta, ez idő alatt sorozatosan megerőszakolta, és hét gyermeket nemzett neki. Az alábbiakban a pszichiáterrel készült interjú magyar fordítását olvashatjátok (fordító nemsissi). Az eredeti cikk a Falter 42/09-es számának 16. oldalán található.