Érdekesen értelmezi a jog a nemi erőszakot. Az alább olvasható idézet szerint nem lehet szó kényszerítésről akkor, ha az áldozat nem fejtett ki "valódi" ellenállást. Persze azt, hogy mit nevezünk ellenállásnak, a bíróság önkényes ítéletétől függ, ahol ezek szerint nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a nemi erőszak elszenvedői általában ledermednek, és nem tudnak védekezni. Az is kérdés, hogy lehet-e egyáltalán védekezni egy esetleg sokkal erősebb férfi ellen. A szövegben megelevenedik az a sztereotípia is, miszerint a nő kihívó viselkedése váltja ki az erőszakot. És ezek szerint csókolózni sem lehet büntetlenül? 

Berkes Gy. (szerk.) Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára. HVG ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft, Budapest. A Btk. 197 §-hoz fűzött magyarázat - 22. pótlás 595. o.

4./c. pont:

"Erőszak akkor állapítható meg, ha a sértett ellenállása komoly. Valódi ellenállás hiányában nincs kényszerítés. Látszólagos ellenállást fejthet ki pl. a sértett nő kacérságból vagy éppen a férfi nemi vágyának felkeltése céljából. Az ellenállás komolyságának megítélése és bizonyítása gyakran nem könnyű, és szükségessé teszi, különösen más közvetlen bizonyíték hiányában, a vádlott és a sértett szavahihetőségének ellenőrzését.

Komoly ellenállására utalhatnak a sértett, esetleg a vádlott sérülései, a ruházatukon és a helyszínen található nyomok. Alaposan elemezni kell a vádlott és a sértett kapcsolatát is: ismerték-e egymást korábban, volt-e közöttük közelebbi kapcsolat, esetleg nemi kapcsolat is. A sértett előélete és esetleg kifogásolható életmódja  nem ad biztos következtetési alapot arra, hogy az adott partnerrel és az adott alkalommal hajlandó volt-e közösülni. Komoly ellenállást fejthet ki a nő olyan férfival szemben is, akivel már korábban volt nemi kapcsolata.

Komoly ellenállás hiányára utalhat a sértett "biztató" vagy egyenesen kihívó magatartása (pl. egyedül megy fel a férfi lakására, eltűr olyan bizalmaskodást a részéről, ami a közösülést szokta megelőzni: csókolózás, fajtalanság stb.) [...] Kihívó sértetti magatartás esetén azonban különös gonddal kell vizsgálni, nem tévedett-e az elkövető az ellenállás komolyságát illetően. A sértett könnyelmű, meggondolatlan magatartását enyhítő körülményként kell figyelembe venni."

Kísérteties hasonlóságot érzékelek a mohácsi pedofilügy, és a zsanett-ügy néven elhíresült eset közt.

Méghozzá azt, hogy a feltételezett elkövető személyének, és a panaszos nem túl magas társadalmi presztizsének köszönhetően sokan egyszerűen nem hiszik el a vádakat. Nem kétségbevonják; nem megdöbbenésükben képtelenek felfogni; hanem még a lehetőségét sem hajlandóak számbavenni, hogy ilyen tényleg megtörténhet.

Ezt a hitetlenséget két indokkal támasztják alá (legalábbis az indexes riport szerint):

1. a gyerek hazudik (szülői nyomásra, fantáziálásból, mindegy)

2. a tanárról az ilyesmi elképzelhetetlen

Ez azért is érdekes, mert míg az első ok a feltételezett áldozat megbízhatatlanságára alapozik, a kettes számú a gyanusított megbízhatóságáról.

Valószínűleg tényleg nehéz elhinni, mikor ilyen történik a közelünkben. Főképp, ha olyan követhette el, akit ismertünk, és kedveltünk. De a pedofília, és más elmebetegségek (mert ez az) sokszor a külvilág számára láthatatlan, érzékelhetetlen, például azért, mert a beteg különösen intelligens és szocializált, tisztában van azzal, hogy mi számít bűncselekménynek. Emlékezzünk csak, az amstetteni "rém" (nem szeretem ezt a szót használni ilyen kontextusban, nagyon hatásvadász), szóval az amstetteni rémről is úgy nyilatkoztak a szomszédok, ismerősök, hogy kedves, egyszerű életet élő ember volt, és soha nem tűnt elmebetegnek.

De ahogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet - és lehet elítélően írni róla már most is, de sem nem etikus, sem nem kulturált dolog - úgy megilleti a feljelentőt az, hogy komolyan vegyék a panaszát. Akkor is, ha gyerek, akkor is ha nő. Akkor is, ha olyat vádol be, akiről nem szívesen tudnánk meg ilyen kellemetlen dolgokat.

Mohácson az utca nagymamája szerint (megint az indexes riportha hivatkozom) ez az egész egy piszlicsáré ügy. Vajon, ha megtudná, hogy a gyanusított az ő unokáját is megrontotta, akkor mit szólna?

Egyáltalán: az emberek ennyire nincsenek képben azzal, hogy a pedofília áldozatai testileg-lelkileg egy egész életre megnyomorodnak? Jelentéktelen dolog?

Mindenesetre egy dolog biztosan kiderült: nem csak a feltételezett elkövető lehet beteg. Hanem a társadalom is. A különbség meg csak az, hogy a tanárt fel lehet jelenteni, és ha bűncselekmény bizonyítást nyer, lecsukják. A társadalmat viszont nem lehet etikai bíróság elég rángatni. Pedig nem ártana.

Robert Jensen írásának magyar fordítása

Nem különösebben meglepő, hogy azoktól az emberektől, akik szörnyű tetteket hajtanak végre, távol szeretnénk tartani magunkat, hogy fenn tudjuk tartani azt a hitet, miszerint az a sok ocsmány dolog, amit néhány ember elkövet, olyasminek az eredménye, mintha a gonosz bennük lakozna.  

Mégis a legtöbbünk azzal a gyötrő érzéssel küzd, hogy mindegy, milyen betegesek is lehetnek ezek a brutális elkövetők, hozzánk tartoznak - világunk részei és a mi kultúránkból fejlődtek ki.

Ezek egyike Marc Evonitz, egy szakember szavaival élve egy „szexuális szadista pszichopata”, aki Virginiában és annak környékén lányokat rabolt el, erőszakolt és ölt meg. Mik a szexuális szadista pszichopaták jellemzői? Egy FBI-nyomozó szerint, aki sorozatgyilkosokat tanulmányozott, „egy pszichopata nincs abban az állapotban, hogy megbánást érezzen a bűncselekményei miatt. Hajlamos rá, hogy a tetteit igazságosnak tartsa, és úgy tegyen, mintha mintha azok szerinte rendben lennének. Megfosztja áldozatait emberi mivoltuktól, tárgyakként, és nem emberi lényekként kezeli őket.”

Egy ilyen ember kétségtelenül kegyetlen és embertelen. De a leírás egyes részei nemcsak a szexuálisan szadista pszichopatákra illenek; kis változtatásal egy csomó mindent leírnak abból, amit kultúránkban „normális” szexnek tartunk.

Nézzük csak meg a tömegek igényeit kielégítő pornográfiát-csupán az Amerikai Egyesült Államokban évente körülbelül 10 milliárd dolláros forgalommal-amelyet elsősorban a férfiak használnak. A nőket itt rendszerint szexuális tárgyként kezelik, akiknek az egyetlen célja az, hogy férfiakat elégítsenek ki.  Saját közérzetük, jóllétük mindaddig irreleváns, ameddig a férfiak ki nem elégülnek.

Figyeljük meg a világot behálózó prostitúcióipart, amely 52 milliárd dolláros éves forgalommal bír: annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban (Nevada kivételével) illegális, alapul szolgál a férfiaknak ahhoz, hogy szexuális kielégüléshez jussanak anélkül, hogy ennek nőkre és gyermekekre gyakorolt testi, illetve érzelmi következményein kellene gondolkodniuk.  

Vagy figyeljünk csak egyszerűen arra, mit mondanak olyan gyakran a heteroszexuális nők férfi szexpartnereikről: „Őt, úgy tűnik, csak a saját szórakozása érdekli; érzelmileg nem foglalkozik velem mint emberrel, tárgyként kezel engem.”

Az ezekkel a pontokkal való foglalkozás nem jelenti azt, hogy minden férfi brutális állat vagy szexuálisan szadista pszichopata lenne. Az ilyen megfigyeléseknek figyelmeztetniük kellene bennünket arra, hogy a szexuális erőszaktevők nem az egyébként egészséges szexuális kultúra ritka „elhajlásai”.

Az Egyesült Államokban élő férfiakat általában különböző módokon arra szoktatják, hogy a szexet egyfajta, a nők használatával elérhető szórakozásnak tartsák. A szex egy olyan terület, ahol a férfiakat arra nevelik, hogy magukat szexuálisan domináns félként, a nőket pedig természetes módon passzívnak lássák. A nő tárggyá, a női szexualitás pedig áruvá alakul, amelyet venni és eladni lehet. A szex szexivé válik, mert a férfiak dominánsak, a nők pedig alárendelődnek.

Még egyszer elmondanám, nem állítom, hogy minden férfi ezt gondolja, vagy hogy eszerint viselkedik, de ezek a képzetek kultúránkban nagyon széles körűen elterjedtek, a fiúk felé a felnőtt férfiak közvetítik őket közvetlen utasításokkal és neveléssel, a fiúk körében létrejövő csoportnyomáson és a tömegkommunikáción keresztül. Ezek voltak azok a „leckék”, amiket saját felnőtté válásom során a ’60-as, ’70-es években megtanultam, és amik ma általánosabbak és intenzívebbek, mint valaha.

Ennek az állapotnak az előre látható eredménye egy olyan kultúra, amiben a szexualizált erőszak, szexuális erőszak és a szex általi erőszakgyakorlás annyira általános, hogy normálisnak kellene tartani. Nem normális olyan értelemben, hogy nem egészséges vagy kívánatos, de abban az értelemben igen, hogy a kultúránk szexuális normáinak kifejezése, és nem ezeknek a normáknak a megsértése. A nemi erőszak illegális, de az a szexuális etika, amely az erőszak alapjául szolgál, kultúránk állapotával szorosan összefonódik.

Az itt felsorolt megfigyelések egyike sem bocsátja meg vagy igazolja a szexuális erőszakot. Annak ellenére, hogy vannak emberek, akik bebizonyították, a férfiak természetüknél fogva szexuálisan agresszívak, a feministák ragaszkodnak hozzá, hogy ez a viselkedésmód tanult. Ezért nemcsak azoknak a betegségével kell foglalkoznunk, akik a legalitásból kiindulva bántalmaznak, erőszakot követnek el és ölnek, hanem az egész kultúránkkal.

Azok, akik ezt az elemzést arcátlannak tartják, nézzék meg egy, az USA egyetemi kampuszain történt, szexuális támadásokról írt tanulmánynak eredményeit. A kutatók azt találták, hogy azoknak a férfiaknak, akik megerőszakoltak egy nőt, a 47%-a mondta, hogy újra megtenné, és 88%-uk beszélt úgy a támadásról, hogy az bár a törvényi definíciók szerint nemi erőszak volt, ők azon a véleményen vannak, hogy senkit sem erőszakoltak meg. Ez egy olyan kultúrát feltélez, amelyben sok férfi a kikényszerített szexet nem tekinti nemi erőszaknak, és ahol sok férfinak nincsenek erkölcsi aggályai azzal kapcsolatosan, hogy a szexualitással kapcsolatos kérdésekben ilyen magatartást tanúsítson.

A nyelv, amit a férfiak használnak a szex leírására, különösen akkor, ha nők nincsenek jelen, nagyon tanulságos. Az öltözőkben alig hallunk férfiakat érzelmi és intim tapasztalataik minőségéről beszélni. Ehelyett ilyen kérdésekkel dobálóznak: „Felszedtél valakit tegnap éjjel?” „Megkaptad?” „Megd…tad?” A szexről folytatott beszélgetésekben a férfiak gyakran használják a hatalom nyelvét-a kontrollról, az uralomról beszélnek, és arról, hogy megkapják, amit akarnak.  

Még emlékszem arra, amikor tinédzser voltam, a fiúk gyakran csináltak viccet abból, hogy hatékony  szexuális stratégia lenne egy félreeső vidéken randizni és azt mondani: „OK, dugás vagy harc (Fuck or fight)”. Nem lepne meg különösebben, ha a fiúk még mindig ezzel a „viccel” szórakoztatnák egymást.

Tehát a szexuális erőszak elkövetői szörnyek, de nem egy másik bolygó szörnyei. Amit az eseteikből tanulunk, annak függvénye, hogy mennyire vagyunk hajlandóak nemcsak az olyan férfiak, mint Evonitz arcába nézni, hanem a tükörbe is. Azáltal, hogy nemcsak azokat a dolgokat vizsgáljuk meg alaposan, amikben az ilyen emberektől különbözünk, hanem azokat is, amikben bizonyos mértékben hasonlítunk rájuk.

Egy ilyen önreflexiónak egyénileg és kollektíven nézve sem szabad ahhoz a következtetéshez vezetnie, hogy a férfiak szexuális állatok, és hogy semmin sem lehet változtatni. Ehelyett az lenne a cél, hogy átgondoljunk, hogyan tudunk az ellen a rendzer ellen tiltakozni, amiben élünk, és hogyan tudjuk megváltoztatni. Ez a feminista kritika nemcsak a nők számára meghatározó, hanem azok a férfiak emberi mivolta számára is, akik gyakran sérülnek a patriarchátusban.

A megoldás nem a konzervatívok által vágyott, a szexuális morál egy illuzórikus „aranykorához” (egy olyan rendszerhez, ami ugyanígy a nők elnomyására épült) való visszatérésben rejlik. A feladat az lesz, hogy a feminizmus felismeréseit olyan új szexuális etikává alakítsuk át, amely nem tradicionális, korlátozó szexuális normákat ír elő, hanem abban segít, hogy egy olyan világot alakítsunk ki, ami egyenlőségen, és nem dominancián alapul, és ahol a férfiak szórakozásához nem szükséges a nők elnyomása. 

Forrás: http://zmag.de/artikel/Sind-Vergewaltigungen-Normal

Fordította: parlagfűző

A nemi erőszak során az áldozat fokozott veszélynek van kitéve maradandó egészségkárosodás kockázata szempontjából, hiszen az elkövetőt nem igazán érdekli, hogy gumit húzzon, vagy ne okozzon hámsérülést az áldozat nemi szerveiben, vagy hogy az áldozat éppen teherbe esik-e, vagy sem. Továbbá nem ismert az elkövető korábbi nemi élete, tehát ez ismételten kockázatokat jelent.

 Ezért nagyon fontos, hogy minden túlélő, ha a rendőségi eljáráshoz nem is érez magában elegendő erőt, de mindenképpen elmenjen egy teljeskörű kivizsgálásra fertőző nemi betegségek szempontjából a saját jól felfogott érdekében. Az időben elkapott fertőzések megfelelő kezelésével a további egészségkárosodás veszélye csökkenthető, és a fertőzés továbbadása is megakadályozható.

 Az alábbi fertőzéseknek van kockázata:

A HIV fertõzés vírusa

Hepatitis
Szifilisz
Gonorrhea
Lágyfekély
Limfogranuloma
Herpes genitalis
Granuloma inguinale
Condyloma acuminatum
Molluscum contagiosum
Trichomoniazis
Nem gonococcusos eredetû fertõzések
Candidiazis
Rüh
Lapostetû

Szent László Kórház

1097 Budapest, Gyáli út 5-7. - 3. épület - C oldal

Telefon: 06-1/ 455-82-28; 455-8264
http://www.laszlokorhaz.hu/index.html

Háziorvosi beutaló szükséges.

AATSZ - Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat

Budapest, 1113 Karolina út 35/b.

(36-1) 466-9283

Anonim, HIV – Hepatitisz B és C szűrés

http://www.anonimaids.hu/anonimszures.htm
Semmilyen beutaló nem szükséges.

Bőr- és Nemi Kórtani Klinika
1085 Mária u. 41.
Telefon.: 266-0465, 266-0468, 459-1500
Fax.: 267-6974
http://www.sote.hu/intezetek/?inst_id=33

Háziorvosi beutaló szükséges.

 Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb fertőző nemi betegségre végeznek szűrést a lakóhely szerinti nőgyógyászatokon, vagy bőr- és nemi beteg gondozóban. Nőgyógyászatra nem kell háziorvosi beutaló.

 Nem kívánt terhesség:

 Esemény utáni tabletta, melyet a helyileg illetékes nőgyógyászaton, vagy fogamzásgátlás ambulancián (Elérhetőségek itt találhatóak: http://www.hazipatika.com/services/cimtar?id=23) írnak fel. A tablettát csak vényre adják ki a patikusok, és az erőszak megtörténtét 72 órán belül kell bevenni. Ha mégis bekövetkezett a nem kívánt terhesség, akkor a magyar törvények szerint nemi erőszak során létrejött terhesség a terhesség 12. hetéig megszakítható, melyhez rendőrségi feljelentés szükséges. A törvény megfelelő része alább található:

A terhesség megszakítása

5. § (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.

(2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

6. § (1) A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha

a) azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja;

b) a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved;

c) a terhesség bűncselekmény következménye, valamint

d) az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén.

(2) A terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő

a) korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen;

b) terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége az (1) bekezdésben foglalt időtartamot.

(3) A terhesség a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig - szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.

(4) A terhesség az időtartamától függetlenül szakítható meg

a) az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve

b) a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.

7. § (1) A terhesség megszakítása, ha azt nem egészségi ok indokolja, az állapotos nő írásbeli kérelme alapján végezhető el.

(2) A terhesség megszakítását a 3. § (1) bekezdésében meghatározott személyeken kívül az a külföldi is kérheti

a) aki érvényes tartózkodási engedéllyel több mint 2 hónapja tartózkodik az ország területén,

b) aki menekültkénti elismerését kérelmezte,

c) akit a menekültügyi hatóság menedékesként vagy befogadottként elismert, valamint

d) aki nemzetközi szerződésben foglaltak alapján - a külön törvény szerint - az ország területéről nem utasítható ki, vagy nem irányítható vissza.

8. § (1) Az állapotos nő terhességmegszakítás iránti kérelmét a családvédelmi szolgálat munkatársa (a továbbiakban: munkatárs) előtt személyesen terjeszti elő, a terhességet megállapító szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított igazolás benyújtása mellett.

(2) Korlátozottan cselekvőképes személy nyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének a terhességmegszakítási kérelmet tudomásul vevő nyilatkozata szükséges.

(3) Cselekvőképtelen személy terhességmegszakításra vonatkozó kérelmét nevében törvényes képviselője terjeszti elő.

9. § (1) A munkatárs a terhességmegszakítási kérelem bejelentését követően - lehetőleg a magzat apja jelenlétében -, tiszteletben tartva az állapotos nő érzéseit és méltóságát, a magzat megtartása érdekében tájékoztatja őt, illetve - a 8. § (3) bekezdésében meghatározott esetben - a törvényes képviselőt

a) a gyermek vállalása esetén elérhető állami és nem állami anyagi és természetbeni támogatások lehetőségéről;

b) az olyan szervezetek és intézmények létéről és tevékenységéről, amelyek erkölcsi és anyagi segítséget nyújtanak a gyermek vállalása esetére;

c) az örökbeadás lehetőségeiről és feltételeiről;

d) a válsághelyzet feloldására alkalmas állami, helyi önkormányzati vagy társadalmi segítségnyújtási formákról, és felajánlja közreműködését ezek igénybevételéhez, egyidejűleg tájékoztatást nyújt a gyermeknek a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező egészségügyi intézménynél elhelyezett inkubátorban, örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről;

A magzati élet védelméről szóló törvény értelmében a terhesség-megszakítást megelőző tanácsadáson a súlyos válsághelyzetben lévő nő számára a Családvédelmi Szolgálat munkatársának - többek között -tájékoztatást kell adnia a válsághelyzet feloldására alkalmas állami vagy társadalmi segítségnyújtási formákról. A törvény ezt az előírást rendeli kiegészíteni azzal, hogy a tájékoztatásnak a gyermeknek az egészségügyi intézménynél elhelyezett, örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezés lehetőségére is ki kell terjednie.

e) a fogantatásról, a magzat fejlődéséről, a terhességmegszakítás veszélyeiről és az esetleges későbbi terhességre gyakorolt hatásáról;

f) a terhességmegszakítás szándékának fenntartása esetére a családvédelmi tanácsadáson történő ismételt megjelenés szükségességéről, leghamarabb az a)-e) pontok szerinti tájékoztatást követő 3. napon.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás ellenére a kérelmező a terhességmegszakítás iránti kérelmét továbbra is fenntartja, a munkatárs - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel, legkorábban az (1) bekezdés f) pontja szerinti időtartam elteltével - tájékoztatja

a) a terhességmegszakítás jogszabályi feltételeiről;

b) a terhességmegszakítás körülményeiről, módjáról;

c) a terhességmegszakítást végző egészségügyi intézményekről, valamint

d) a családvédelmi szolgálat segítségnyújtásának lehetőségéről a terhességmegszakítást követően, és egyidejűleg felajánlja segítségét a megfelelő családtervezés érdekében, a fogamzásgátlás személyre szólóan ajánlható módszereinek ismertetésével;

e) a fogamzásgátló eszközök kedvezményes igénybevételének lehetőségéről.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatást követően a munkatárs a terhességmegszakítás iránti kérelmet írásban rögzíti. A kérelmet a kérelmező, illetőleg - lehetőség szerint - a magzat apja aláírja és megnevezi(k) a beavatkozás elvégzésére választott egészségügyi intézményt.

(4) A kérelmet a munkatárs ellenjegyzi és átadja a kérelmezőnek.

(5) A munkatárs az ellenjegyzett írásbeli kérelem másolatát - a kérelemnek a kérelmező részére történő átadását követő 24 órán belül - megküldi a választott egészségügyi intézménynek.

(6) A munkatársként közreműködő személyeket titoktartási kötelezettség terheli.

(7) Amennyiben a terhesség bűncselekmény következménye, a terhességmegszakítás iránti kérelem benyújtását megelőzően az (1) bekezdésben foglalt, a tanácsadás tartalmára, és a tanácsadást követő kötelező várakozási időre és ismételt megjelenésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni. A kérelmezőt az örökbefogadás lehetőségeiről és feltételeiről ebben az esetben is tájékoztatni kell.

(8) A tanácsadás során - a terhességmegszakítás iránti kérelem kiállításáig - az állapotos nő személyazonosító adatainak személyazonosságának megismerésére alkalmas módon történő átadására nem kötelezhető.

10. § (1) Az állapotos nő a kérőlappal legkésőbb az ellenjegyzését követő 8 napon belül jelentkezik a választott egészségügyi intézményben. Az egészségügyi intézmény a beavatkozás elvégzését követő 8 napon belül a terhesség megszakításáról tájékoztatja a kérelmet ellenjegyző munkatársat.

(2)

(3) Az állapotos nő kérelmét a beavatkozás napján aláírásával ismét megerősíti.

(4) Ha az állapotos nő 8 napon belül nem jelentkezik, erről az egészségügyi intézmény a munkatársat a kérőlap másolatának visszaküldésével értesíti.

(5) Ha a beavatkozást végző intézmény szakorvosa megállapítja, hogy a terhesség meghaladta az e törvényben meghatározott időt, vagy a beavatkozás elvégzése a nő egészségét súlyosan veszélyezteti, annak elvégzését megtagadja. Ebben az esetben az állapotos nő szakmai felülvizsgálatot kérhet. A felülvizsgálat lehetőségéről és az azt végző szervekről az állapotos nőt tájékoztatni kell.

(6) A szakmai felülvizsgálat elvégzésére jogosultak körét a miniszter rendeletben szabályozza.

(7) A felülvizsgálati eljárás során jóváhagyott beavatkozást a felülvizsgálatot végző egészségügyi intézményben kell elvégezni.

11. § (1) Ha az állapotos nő a beavatkozás megtagadásától számított 10 napon belül a szakmai felülvizsgálaton nem jelenik meg, vagy a felülvizsgálati eljárás során a beavatkozást véglegesen megtagadják, a szakmai felülvizsgálatot végző a kérőlap másolatát a munkatársnak visszaküldi, aki haladéktalanul értesíti a kérelmező lakóhelye szerint illetékes védőnőt.

(2) Azt az állapotos nőt

a) akinek terhessége megszakítását az egészségügyi intézmény véglegesen megtagadta, illetve

b) aki nem jelent meg a szakmai felülvizsgálaton

veszélyeztetett terhesként kell gondozásba venni.

12. § (1) Az állapotos nőnél fennálló, a terhesség megszakítását megalapozó egészségi okot a szakmai szempontból illetékes két szakorvos egybehangzó véleménnyel állapítja meg.

(2) A magzatnál fennálló egészségi okot a genetikai tanácsadó, a prenatális diagnosztikai központ, illetve a szakmailag illetékes országos intézet által kijelölt kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályai közül bármelyik kettőnek egy-egy szakorvosa egybehangzó véleménnyel állapítja meg.

(3) A véleményeltérés esetén szükséges szakmai felülvizsgálatra jogosultak körét a miniszter rendeletben szabályozza.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott egészségi okokat az országos szakintézet vagy kollégium módszertani útmutatói alapján kell megállapítani.

(5) Ha a terhesség bűncselekmény következménye, a bűncselekmény elkövetését, illetőleg annak alapos gyanúját a büntetőügyben eljáró szerv által kiadott igazolás igazolja.

(6) A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő, illetve - cselekvőképtelensége esetén - törvényes képviselője a kérelem aláírásával igazolja. Az állapotos nő cselekvőképtelensége esetén a terhességmegszakítással kapcsolatos véleményének kifejtésére a családvédelmi szolgálat eljárásában lehetőséget kell biztosítani.

A terhességmegszakítást végző intézmények

13. § (1) A terhességmegszakítás csak olyan egészségügyi intézményben végezhető, amely ehhez a jogszabályban megállapított feltételekkel rendelkezik.

(2) A szülészeti-nőgyógyászati osztályt működtető állami és önkormányzati intézményekben biztosítani kell legalább egy terhességmegszakítást végző csoport működését.

(3) Azokat az egészségügyi intézményeket, amelyekben a 12. hetet meghaladó terhesség megszakítható, a miniszter rendeletben határozza meg.

14. § A terhességmegszakítás elvégzésére, illetve az abban való közreműködésre - az állapotos nő életét veszélyeztető ok kivételével - orvos és egészségügyi szakdolgozó nem kötelezhető.

15. § Tilos bármilyen eszközzel terhességmegszakításra ösztönözni vagy azt népszerűsíteni.

16. § (1) A beavatkozás költségeit az Egészségbiztosítási Alap fedezi, amennyiben a terhesség megszakítására a biztosítással rendelkező állapotos nőnél vagy magzatánál fennálló egészségi ok miatt kerül sor.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett esetben a terhességmegszakításért fizetendő díj megegyezik a társadalombiztosítás szerinti finanszírozás mindenkori összegével. A díj megfizetésének részletes szabályait - ideértve a szociális helyzettől függő kedvezmények mértékét is - a miniszter rendeletben határozza meg.

(3) Az Egészségbiztosítási Alap a terhességmegszakítás társadalombiztosítás finanszírozás szerinti összegét megelőlegezi a terhességmegszakítást végző egészségügyi intézménynek. A megelőlegezett összegnek azt a részét, amelyet a befizetendő díj nem fedez, a költségvetés megtéríti az Egészségbiztosítási Alapnak.

16/A. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az állami családvédelmi szolgálatot rendeletben jelölje ki.

http://yesmeansyesblog.wordpress.com/

Yes Means Yes is a groundbreaking new look at rape, edited by writer and activist Jaclyn Friedman and Feministing.com founder Jessica Valenti. Through the anthology — and now this blog — we’re trying to move beyond “no means no” to connect the dots between the shaming and co-option of female sexuality in our culture(s) and some of the ways rape is allowed and encouraged to function.

http://www.yesmeansyes.com/

Welcome to Project Respect

We have a right to Sexuality without Violence! Sexual violence is a reality in the lives of too many teens. We want to create a world where sexual violence doesn’t happen. We want to create a world based on respect.

We are a group of youth and adults who work together to prevent sexualized violence. We educate and empower youth to be assertive, to communicate and to be aware of the issue of sexual violence. We especially focus on preventing acquaintance assault, or “date rape” as it is commonly known. We do lots of stuff in our community to raise awareness and promote sexuality without violence.

We invite you to check out our website. The information is geared to youth 14 and up. We also encourage adults to browse this site and talk to youth about the issues here. You can find statistics on sexual violence, ways to help a friend, what to do if you are assaulted, what our youth team is doing to prevent sexual violence, and much more…

GET SOME respect in your life. Join the Respect Revolution.

We want to hear from you. Your ideas, thoughts, comments. Contact us!

http://www.thisisnotaninvitationtorapeme.co.uk/

Rape Crisis Scotland provides a national rape crisis helpline for anyone affected by sexual violence, no matter when or how it happened. The helpline is open from 6pm to midnight, 7 days a week, and offers free and confidential crisis support and information.

http://www.rapeis.org/activism.html

Anti-rape Activism

We have divided the activism section into specific subject areas. Within these pages, you will find forums to unite with other activists and links and resources to support curriculum development and scholarly inquiry . If you know of resources that should be listed but are not, please contact us (resources@rapeis.org).

• To provide general information on rape and sexual abuse
• To provide information on our organization, our campaigns and research findings
• To provide people with a forum for expression, and
• To acknowledge our sponsors and support

http://whiteribboncampaign.co.uk/

White Ribbon Campaign

The White Ribbon Campaign (WRC) is the UK branch of the global campaign to ensure men take more responsibility for reducing the level of violence against women.

The WRC is unique as the first male oriented organisation to oppose violence against women.

While some men are part of the problem, all men can be part of the solution!

Egy blogtagunk barátjától, Gábortól kaptuk az alábbi levelet, nagyon köszönjük neki a gondolatokat:

„Az IGAZI FÉRFI erőszakellenes fogadalma:
Mint fiú, báty, unokatestvér, nagybácsi, barát, szerelmes, leendő apa, vagy leendő férj, és férfi, felesküszöm az erőszak ellen:

Fogadom, hogy soha nem erőszakolok meg, használok ki, bántalmazok mást. Fogadom, hogy soha nem engedem, hogy másokat megerőszakoljanak, bántalmazzanak, kihasználjanak, ha ez megelőzhető. Ezért fogadom, hogy figyelmes leszek. Fogadom, hogy figyelmes és befogadó leszek mások egyenlőtlenségi problémáira, és erőszaktörténeteire. Fogadom, hogy magatartásommal és cselekedeteimmel követendő példát mutatok más férfiaknak, és bátorítom őket ugyanerre. Fogadom, hogy elég erős leszek, hogy helyesen cselekedjem, még akkor is, ha ezzel társadalmi normáknak kell ellenszegülnöm. Mindezeket azért fogadom, mert IGAZI FÉRFI vagyok, és az IGAZI FÉRFIAK TÖRŐDNEK MÁSOKKAL.

Csak a férfiak állíthatják meg az erőszakot. Az erő nem azért van, hogy másokat bánts. Mutasd meg az erődet. Állj ki a nők elleni erőszak ellen. Nyisd ki a szád.

Az igazi férfiak nem erőszakolnak.”

A fentieket hiszem, vallom és fogadom.

Az a szomorú, hogy ez manapság nem alapértelmezett elv.

Nőt megütni nemcsak szégyen, bűn is.

Ha tudok teszek ellene, vagy így, vagy úgy.

A részleteket természetesen nem írom le, ez az én magánügyem és azoké, akiken segítettem.

Persze, aki megüt egy nőt, úgy gondolja, hogy neki ott, akkor, arra megvolt a megfelelő indoka.

Nem, nem volt meg…

Erre nemigen létezik jó indok…

Én is kerültem olyan szituációba párkapcsolataim során, amikor a kedvesem addig húzta az agyamat, amíg el nem pattant a húr. Otthagytam és elmentem sétálni. Közben megnyugodott, és mire visszaértem, lehetett vele beszélni. Probléma megoldva, senkinek sem lett baja.

Számomra elfogadhatatlan, hogy egy nőt megüssek.

Miért tenném?

El nem tudom azt képzelni, hogy olyan súlyos dolgot tegyen egy nő ellenem, amiért kezet emeljek rá.

Felfoghatatlan.

Nagyobb vagyok és erősebb, NEKEM kell tudnom, hogy hol a határ.

Persze vannak igen szép szál hölgyek is, akiknek egy-egy pofonjától még a következő reinkarnációm füle is csengene.

Őket - érdekes módon - nem bántják.

Miért nem? A válasz egyszerű.

Ő nem lett volna olyan könnyű préda, mint a fele akkora súlyú nőtársa.

Mert bizony ezek a patkányok (elnézést a hasonló néven létező csatornalakó rágcsálóktól) sosem választanak egyenlő ellenfelet maguknak.

Akkor nem tudnák a komplexusaikat kompenzálni egy védtelen és kiszolgáltatott áldozat módszeres gyötrésével.

Az ilyeneket 20 évre vágnám sittre, napi háromszori verés, ünnepnapokon napi 5…

Akkor megtanulná, mennyi kétszerkettő…

Ha csak ilyenről hallok, ökölbe szorul a kezem és kedvem lenne az illetőnek egy személyre szabott sportfoglalkozást tartani.

De nem csak ez vált ki belőlem ilyen reakciót.

A legmocskosabb és legundorítóbb szó a világon.

Aminek soha nem lenne szabad elhangoznia.

„Megerőszakoltak…”

Ennél aljasabb bűn, az emberölésen kívül nem létezik.

Hogy süllyedhet egy ember ennyire alacsonyra, hogy ilyesmit műveljen valakivel?

Pláne ha családtag, esetleg gyermeke vagy unokája!

Borzasztó…

Sokan fel sem fogják, hogy mit művelnek!

Micsoda lelki törést okoznak ezzel!

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert sok hölgyismerősöm van, akikkel haveri-baráti kapcsolatot tartok fönt.

Nagyon sokan (60%-uk!!!) mesélték, hogy megerőszakolták őket.

Családtagja, barátja, a párja…

Vagy egy vadidegen.

Egyszerűen nem értem, hogy nem fogják föl ilyenkor hogy mit tesznek?

Hogy nem csak a testén, de a lelkén is erőszakot tesznek ilyenkor?

Hogy olyan sebet ütnek rajta, ami sohasem heged be ?

Megmondom őszintén, nehezen bírok most az indulataimmal…

Ez a téma annyira fel tud dühíteni, hogy ilyenkor – nem vagyok rá büszke - de ölni tudnék.

Olyanok jutnak eszembe, ha ilyesmiről hallok-olvasok, mint „bárcsak arra jártam volna”, meg „csak 5 percet kaphatnék azzal a szeméttel”, ilyesmi.

Ez mindig felkavart és mindig is fel fog kavarni.

A legszomorúbb a társadalmi közöny.

„-Hallottad hogy a Marikát a harmadikon úgy megverte a férje, hogy szegény lány a kórházba került?

-Nem hallottam, rettenetes… Láttad este a Barátok közt-öt?

-Nem, mi volt benne?”

Ennyi…

Sokszor ennyire törődünk másokkal.

Ezért nem mernek az áldozatok segítséget kérni.

Ezért nem merik az erőszaktevőt feljelenteni.

Félnek…

Félnek az újabb atrocitástól, a megbélyegzéstől, a történetüket kiforgató emberektől…

Félnek a nyilvánosságtól, attól hogy nem hisznek nekik…

Félnek és szégyellik magukat.

Pedig nem kellene.

Feltételezem, férfiak is olvassák ezeket a sorokat, de nem csak nekik szól.

Emberek…

EMBEREK!!!

Ne menjünk el a mások problémái mellett!

Segítsünk, hogy ne kelljen ezeknek megtörténnie !

Az ütésre emelkedő kart meg kell fogni!

Ha a TE szomszédodban ilyen történik, merj közbelépni!

Ha VELED történik, merj segítséget kérni! 

És NE SZÉGYELLD MAGADAT!!!

A szégyen nem a tiéd.

Az övék.

Állj fel!

Emeld fel a fejedet, és lépj előre!

Nyújtsd ki a kezedet!

Biztosan lesz, aki megfogja…

Lehet mondani, könnyen osztom az észt, pasi vagyok, engem ez a veszély nem fenyeget.

Meg hogy fogalmam sem lehet róla hogy ez milyen.

Meglehet…

De ültem olyan mellett órák hosszat vigasztalva, akit megerőszakoltak.

Próbáltam segíteni rajta, de nem tudtam.

És ez nagyon rossz volt.

A tehetetlenség érzése.

Az elkövetőt pedig védte az adott szavam, amit a lánynak tettem hogy nem bántom.

Nem, valóban nem TUDOM, hogy milyen…

De értem, megértem és átérzem…

Elnézést kérek a csapongó gondolatmenetért és a pongyola fogalmazásért.

Volt már jobb írásom is, de nem ilyen állapotban.

Minden jót…

Gábor

Az IGAZI FÉRFI erőszakellenes fogadalma:

Mint fiú, báty, unokatestvér, nagybácsi, barát, szerelmes, leendő apa, vagy leendő férj, és férfi, felesküszöm az erőszak ellen:

Fogadom, hogy soha nem erőszakolok meg, használok ki, bántalmazok mást. Fogadom, hogy soha nem engedem, hogy másokat megerőszakoljanak, bántalmazzanak, kihasználjanak, ha ez megelőzhető. Ezért fogadom, hogy figyelmes leszek. Fogadom, hogy figyelmes és befogadó leszek mások egyenlőtlenségi problémáira, és erőszaktörténeteire. Fogadom, hogy magatartásommal és cselekedeteimmel követendő példát mutatok más férfiaknak, és bátorítom őket ugyanerre. Fogadom, hogy elég erős leszek, hogy helyesen cselekedjem, még akkor is, ha ezzel társadalmi normáknak kell ellenszegülnöm. Mindezeket azért fogadom, mert IGAZI FÉRFI vagyok, és az IGAZI FÉRFIAK TÖRŐDNEK MÁSOKKAL.

Csak a férfiak állíthatják meg az erőszakot. Az erő nem azért van, hogy másokat bánts. Mutasd meg az erődet. Állj ki a nők elleni erőszak ellen. Nyisd ki a szád.

Az igazi férfiak nem erőszakolnak.

A nők elleni erőszak elleni világnap minden évben november 25.

A nemi erőszak megtörténtét sokszor nehéz igazolni. Főleg akkor, ha a túlélő nem tesz feljelentést, vagy csak hetekkel, hónapokkal később. A gyerekek ellen elkövetett erőszak bizonyítása még ennél is nehezebb, főleg akkor, ha valamelyik szülő az elkövető. Az áldozatoknak viszont sürgős segítségre van szükségük, nem várhatnak addig, amíg mindenki 100%-ig biztos az erőszak megtörténtében. Akkor mi is a szerepe a kételkedésnek, az „objektivitás” követelésének? Miért nem hiszünk egyszerűen az áldozatnak?

A tudományos módszer hasznosságát általánosságban nem vonom kétségbe. Ha nem használnánk, valószínűleg nem lennének adataink, statisztikáink arról sem, milyen gyakori a nemi erőszak, vagy milyen eséllyel fordul elő bizonyos körülmények között (bárhol, bármikor...). Statisztikák nélkül általában nem hisszük el egy jelenségről, hogy létezik. (Persze megint csak felmerül, hogy a statisztikák sem nyújtanak megfelelő támpontot, hiszen a nemi erőszak általában titkolni- és szégyellnivaló dolog, sok eset marad felderítetlenül.)

Helye van az objektivitásnak akkor is, amikor gyakori előfordulások, valószínűségek alapján következtetünk az általánosból az egyedi esetre. Mint tudjuk, a férfiak sok szempontból előnyösebb helyzetben vannak a nőknél. Ismerjük a hatalmi viszonyokat, tudjuk, hogy az „erősebb” képes erőszakot elkövetni a „gyengébben”, és hogy az erőszak mindennapos. Ez annyit jelent, hogy miközben megpróbálunk nem előítéletek mentén gondolkodni, közben figyelembe kell vennünk az erőviszonyokat is.

Azt gondolom, hogy ezeket a tényezőket leszámítva a nemi erőszakkal, a túlélőkkel való foglalkozás során nincs helye a tudományos, „objektív” és „pártatlan” gondolkodásnak. Ez a  legnyilvánvalóbban akkor mutatkozik meg, amikor valaki elmeséli nekem, hogy megerőszakolták. Elmondja a történetét, esetleg csak néhány részletet. Ilyenkor nem vonom kétségbe, hogy az erőszak megtörtént, hanem mindenféle bizonyítás és igazolás nélkül hiszek neki. Tudom, hogy ez sokak szerint nem objektív gondolkodás, hiszen sok más esetben, ha hallunk valamit, akkor először elkezdjük vizsgálni, mi van mögötte. Viszont ha a nemi erőszak esetében is ezt a sémát használjuk, és késlekedünk a segítségnyújtással, nagy az esélye, hogy az áldozat még nagyobb traumát szenved el. Ha azt feltételezem, hogy a hozzám forduló nem mond igazat, azzal letaszítom őt a mélybe, és akár öngyilkosságot is előidézhetek. (Hozzá kell tenni ehhez, hogy a hamis vád aránya csak néhány százalék, és nem is valószínű, hogy bárki szívesen vállalja a bírósági, rendőrségi és egyéb procedúrát, megaláztatást azért, hogy megrágalmazzon valakit.) Nem várhatunk a „cáfolhatatlan” bizonyítékokra, főleg annak a tudatában, hogy sok esetben nincs is lehetőség a bizonyításra.

A „pártatlanságot” sem célszerű elvárni ebben a helyzetben, és az ún. szólásszabadságnak sincs sok értelme. Léteznek olyan vélemények, amelyek amúgy is túlsúlyt képviselnek a közbeszédben, a médiában. És vannak olyan emberek, csoportok, akiknek több tér jut a társadalomban, mint más embereknek és csoportoknak, a szó bármilyen értelmében. A nők, illetve ebben az esetben a megerőszakolt nők nem tartoznak ezekbe a csoportokba. Az ő hangjuk nem jut el sok emberhez, az ő véleményük, sérelmeik csak másodlagosak. (Érdemes a témában elolvasni, mit jelent a hallgatás spirálja.)

Mindebből az következik, hogy az áldozatot támogatom, neki hiszek akkor is, ha nem állnak a rendelkezésemre megkérdőjelezhetetlen és minden kétséget kizáró bizonyítékok, hiszen tudom, hogy ő az, akit a legtöbben meg sem hallgatnak. Figyelembe veszem a nemi erőszak, és a hozzá kapcsolódó hiedelmek, attitűdök sajátos természetét. És azt gondolom, hogy nemcsak azok a bűnösök, akik elkövetik a nemi erőszakot, hanem azok is, akik ehhez hitetlenkedéssel, megkérdőjelezéssel, az objektivitás követelésével asszisztálnak.

Anonimus jeligével érkezett a következő történet:

Mindenek előtt szeretnék gratulálni a bloghoz. Nagyon jó kezdeményezés, és nagyon hasznos.

Velem tavaly júniusban történt, hogy az exem (mert azóta sem sikerült kapcsolatot teremteni) megtette velem, megerőszakolt. Már egy ideje mindig hívogatott a szakítás után, párszor próbáltam vele beszélni, és akkor mindig sikerült is.. egy ideig... Tudni kell 3 évig voltunk együtt,majd a kapcsolat már nem működött, egyáltalán, már a vége felé járt nagyon a dolog.. Dehát a ragaszkodás. Aztán megütött. Akkor otthagytam és véget vetettem a kapcsolatunknak. És egy ilyen újabb hívogatós időszaknál, mikor kiléptem az akkori munkahelyemről, megláttam őt. Beszélni akart. Soha sem gondoltam volna, hogy képes lenne erre. A beszélgetésből az lett, hogy betuszkolt egy autóba még két sráccal, és elvitt a lakásukba. Ahol anno a "fél életemet" ott töltöttem. A két srác elment (most már úgy gondolom, legalább ők nem tették meg) és akkor történt. Még ma is nehéz erről még csak írni is. Ezért bocs, ha értetlen amit írok.

A családom a mai napig nem tudja. Ismerem őket, és csak a személyes bosszú vezényelné őket, ami csak még rosszabb. Nem is fogják tudni. De még mielőtt megijednétek hogy nem beszéltem senkivel,de igen. Van aki tudja, van akit hajnali 3kor is felhívhatok ha arról az éjszakáról álmodok. Rettenetesen sokat segített nekem, és ami még számomra is furcsa, hogy ez egy férfi. A végletes türelmével és megértésével és védelmezésével átsegített a nehéz időszakokon.

Igen, mert én is túlestem a sokkon, amikor fel sem fogtam a dolgot, és csak bambultam magam elé. Azután jött a bőgés, a rémálmok, a mértéktelen alkohol. Majd a másik véglet mértéktelen bulik, a felejteni próbálás, mégis minden buli után nem tudtam elaludni, csak járt az agyam. Az alkohol tompította a tekervényeket...Majd elfogadtam. Már a múltam. Már egy "esemény" a múltból. AMi persze mint egy rosszul megválasztott tetoválás ott marad, még ha lelézerezik, akkor is a hege mindig látszani fog.. Igen, néha még mindig úgy gondolom, hogy ki van írva a homlokomra "tessék, igen, megerőszakoltak." De ezek a napok egyre kevésbé jellemzőek.

És mindig írod, hogy mit tud tenni a család, a barátok. Nekem egy olyan szó volt, ami mindig segített,  minden ellenére ami történt, adott a homlokomra egy puszit és azt mondta, írtó büszke vagyok rád! Ha egy kicsi fejlődés volt, vagy egy vidámabb nap, akkor hallottam a "büszke vagyok rád". És olyan pozitívumot adott, hogy igen, így is lehetnek rám büszkék, én még ettől ember vagyok...Ez erőt adott mindig.

És amiért már magamra is büszke voltam/vagyok, hogy én megléptem ellene a törvényes utat. Igaz az ilyet csak magánindítványban lehetett elkezdeni, de egy ügyész átvette az ügyet, hála ott fent valakinek. Ha vége lesz az ügynek, majd megírom hogy mit kapott az elkövetett bűnéért. A megalázásért, a megaláztatásért. Mert a törvénynek is nekem kell bizonyítanom szinte hogy ártatlan vagyok, és hogy nem én akartam magam megdugatni! A sok hülye érdektelen pszichológus a különböző vizsgálatok.. Tortúra, de erősebb lettem benne. És aki tud angolul, és csak bármi hasonló élményben volt része egy férfival annak ajánlom a Christina Aquilera Fighter című számát. Ha rosszabb  napom van, meghallgatom, felveszem a bokszkesztyűt és megyek tovább.

E röpirat célja, hogy információt nyújtson arról, hogyan segíthetnénk szexuális bántalmazás illetve nemi erőszak áldozatain. A túlélők a hozzájuk legközelebb állókhoz fordulnak támogatásért, bíztatásért és tanácsért, habár, a túlélők családja és barátai gyakran zavarban érzik magukat azt a kérdést illetően, hogy nekik milyen szerepet kellene betölteniük a túlélő gyógyulási folyamatában.  

A családtagoknak és barátoknak fontos tudni mind azt, mi a szexuális bántalmazás és nemi erőszak, mind pedig azt, mit érez a túlélő. A bántalmazás vagy erőszak következménye lehet az, hogy számos túlélő otthagyja az iskolát, elszigeteli magát másoktól, vagy akár öngyilkosságot kísérel meg. A túlélőhöz közel állóként fontos tudni, hogyan reagáljunk az ő érzéseire és gondolataira. Ha tisztában vagyunk azzal, milyen hatással van a bántalmazás vagy nemi erőszak a túlélő életére, képesek leszünk támogatóan viselkedni vele szemben. E röpirat hasznos tanácsokkal lát el, hogyan tudunk segíteni a felépülésben.

A szexuális bántalmazás mindnyájunknak fáj 

Az egyik legfontosabb szempont abban, hogy segítsünk valakinek túltenni magát az őt ért szexuális bántalmazáson vagy nemi erőszakon az az, hogy megértsük, illetve megértessük vele, hogy ami történt, nem az ő hibája volt.

Mivel elvégre az erőszak elkövetőjének a döntése, hogy véghezvigye erőszakos cselekedetét; a bűncselekmény áldozatát a bántalmazás egyik része miatt sem lehet hibáztatni. Gyakran előfordul, hogy a túlélő megkérdőjelezi a saját szerepvállalását a bántalmazásban, vagy talán magát hibáztatja rossz ítélőképességük miatt. Holott az áldozat sebezhető helyzetben lehetett, és végtére az elkövető döntése volt, hogy kihasználja ezt a helyzetet. Az áldozat/túlélő nem érdemelte meg, hogy megerőszakolják. Senki sem érdemli meg, hogy megerőszakolják. Fontos megértenünk, miért fordul elő nemi erőszak és szexuális bántalmazás, mivel ez felruház minket eszközökkel, melyekkel segíteni tudunk a túlélőkön. Szexuális bántalmazás alatt azt értjük, ha valakivel a beleegyezése nélkül közösülnek. A nemi erőszak a szexuális bántalmazás egyik formája, amikor is az elkövető erőszakkal fenyegetőzik vagy erőszakot alkalmaz a közösüléshez. Az erőszak elkövetőjének az a célja, hogy hatalmat gyakoroljon szexuális erőszak révén. A nemi erőszak nem a szexuális kielégülésről szól, hanem a szexet használja fel a hatalom eléréséhez. A szexuális erőszak tanult viselkedésforma; a férfiak, akik ezt teszik, nem így születtek. Az elkövetők a szocializáció során sajátítják el, hogy a hatalom és irányítás eléréséhez az erőszak alkalmazása elfogadott. A túlélő a szexuális bántalmazást/nemi erőszakot erőszakként, megalázásként, és a saját teste feletti kontrol-vesztésként éli meg. A szexuális bántalmazás és nemi erőszak túlélőin segíteni nagyon nehéz és összetett feladat. Mindazonáltal, a túlélőknek támogatásra van szükségük a családjuk és a barátaik részéről. A szexuális bántalmazás és nemi erőszak tanulmányozása egy lépés ebben a folyamatban.    

A szexuális bántalmazás túlélői 

A nemi erőszak/szexuális bántalmazás túlélői számtalan különböző módon reagálhatnak az általuk tapasztalt eseményekre. Hasonlóképp más életet fenyegető bűncselekmény túlélőihez, a szexuális bántalmazás túlélői is gyakorta stresszesen reagálnak, mely mind érzelmileg, mind fizikailag hatással van rájuk. A reakció az ilyesfajta bántalmazásra egyéni és személyes. Ezért fontos megjegyeznünk, hogy nem minden túlélő reagál ugyanúgy és az érzéseik is másfajták lehetnek. Alább olvasható a szexuális bántalmazást túlélők néhány jellemző reakciója.    

SOKK, FÉLELEM

A közvetlenül a támadást követő órákban, napokban a sokk, tagadás és visszavonulás a jellemző reakciók. A túlélőknek gyakran nehéz elhinni, hogy a bántalmazás tényleg megtörtént. A túlélő erős érzelmeket mutathat, és zavartnak tűnhet, lehet, hogy sír, reszket, nevet vagy akár elájul. A támadást követő legmegszokottabb reakció a félelem. A túlélők gyakran tartanak attól, hogy a támadó visszatér, és ismét bántalmazza őket. Félhetnek az egyedülléttől, az olyan helyektől, melyek hasonlítanak a támadás helyszínére, vagy olyan emberek közelében lenni, akik a támadóra emlékeztetik. A túlélők gyakran átélnek Erőszak-trauma szindrómát, amely a Post-traumatikus stressz rendellenesség egyik fajtája.   

TAGADÁS  

A tagadás megszokott érzelem a szexuális bántalmazás és nemi erőszak túlélőinél. Gyakori, hogy a túlélők tagadják, hogy a támadás hatással volt rájuk, és újra meg újra megnyugtatják a családjukat és barátaikat, hogy jól vannak. Számos oka van, amiért a túlélő tagadhatja a támadás rá gyakorolt hatását. A túlélő gondolhatja, hogy már senki sem akar hallani az általuk tapasztaltakról, vagy lehetséges, hogy megkísérelik „kizárni” a fájdalmukat, és visszatérni a normális kerékvágásba. A bántalmazás tagadása a támadást követő években is eltarthat. Az sem szokatlan, ha a túlélő veszélyes eszközökhöz folyamodik annak érdekében, hogy eltompítsa érzéseit, mint pl. túlzott alkohol-, és drogfogyasztás, rendszertelen étkezés vagy munkamánia. Fontos bíztatni a túlélőket arra, hogy kifejezzék reakciójukat és érzelmeiket. Azáltal, hogy hangsúlyozzuk, nem unjuk őket hallgatni, odafigyelünk az érzéseikre, lehetővé válik, hogy jobban megbékéljenek magukkal.   

SZENVEDÉS, VESZTESÉGÉRZÉS   

Amint a túlélő megérti a támadás valóságosságát, és annak az életére gyakorolt hatását, erős veszteségérzést és depressziót érezhet. Jellemző reakciók közé tartozik a félelem, a rémálmok, az étrendben és alvási szokásokban bekövetkezett változások, fizikai fájdalmak, nehéz koncentráció és intim helyzetekben tapasztalt kényelmetlenség. A túlélőknek nagyon megterhelő és fájdalmas emlékeik vannak a bántalmazásról, vagy akár „flashback”-jeik is támadhatnak, melyek során az áldozat fiziológiailag újraéli a támadást. Hasonlóképp előfordul, hogy a túlélő átirányítja dühét és veszteségérzését azok felé, akiket szeret, és akikben bízik. Éppen ezért fontos, hogy türelmesek legyünk, és megértsük, hogy a túlélő nem személy szerint minket támad.   

MEGOLDÁS, ELFOGADÁS  

Egy idő után a túlélők kezdik elfogadni a szexuális bántalmazással, a támadóval és önmagukkal kapcsolatos érzéseiket. A gyógyulási folyamatnak talán a legfájdalmasabb része elfogadni, hogy a bántalmazás megtörtént és képessé válni ezt úgy integrálni az életedbe, mint egy megtörtént eseményt. A túlélők egyénileg különböznek ennek az elfogadási szintnek az elérésében. Egy túlélőhöz közelálló személynek fontos megérteni a különbséget. A bántalmazás integrálása, mint egy megtörtént eseményt az életünkben nem jelenti azt, hogy az feledésbe merül, vagy, hogy a hatásait csökkentené; inkább azt segíti elő, hogy a túlélő nyugtázza, hogy ő túlélte a támadást, és folytathatja az életét. 

FONTOS MÓDSZEREK, AMIVEL A CSALÁD ÉS BARÁTOK SEGÍTENI TUDNAK  

Tisztázzák, hogy az erőszak vagy bántalmazás nem a túlélő hibájából történt

Soha senki nem „kéri” (nem provokálja), hogy bántalmazzák vagy erőszakolják meg. Egy személy megerőszakolása az elkövető tudatos döntése. Még ha a túlélő rosszul ítéli is meg a helyzetet, nem érdemelte meg, hogy megerőszakolják; senki sem érdemli meg.   

Higgyünk a túlélőnek

Az érzés, hogy a családja és a barátai hisznek neki, elengedhetetlen az erőszak túlélőjének felgyógyulásához. Sok akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy képes legyen nyíltan beszélni arról, ami vele történt. Tudatni kell a túlélővel, hogy nyitottak vagyunk meghallgatni az érzéseit és az általa tapasztaltakat. Habár fájdalmas lehet hallanunk a történtekről, fontos tudatni a túlélővel, hogy együttérzünk vele.    

Nem szabad megkérdőjelezni vagy ítélkezni afelett, hogy a túlélőnek mit kellett elkövetnie, hogy túlélje a történteket

Egy megerőszakolás/szexuális bántalmazás során az áldozat rákényszerül, hogy hirtelen döntéseket hozzon, melyeket soha nem szabad kritizálnunk. A túlélők nem feltétlenül kiáltoznak vagy ütnek vissza. A túlélésük a bizonyíték arra, hogy a lehetőségeikhez mérten a legmegfelelőbben kezelték a szituációt. Azáltal, hogy kifejezzük, mennyire hálásak vagyunk, hogy életben van, növeljük a biztonságérzetét a helyzetmegítélésével kapcsolatban. 

(megjegyzés: NAGYON FONTOS! AZ, HOGY AZ ÁLDOZAT NEM KIABÁLT, NEM ELLENKEZETT, NEM AZT JELENTI, HOGY "A LELKE MÉLYÉN" AKARTA, ESETLEG ÉLVEZTE; HANEM AZT, HOGY MEG VOLT FÉLEMLÍTVE, ÉS AZ ELKÖVETŐ AZ ERŐSZAK BRUTÁLISABB FORMÁJÁVAL FENYEGETTE, VAGY AZZAL, HOGY MEGÖLI, HA NEM MARAD NYUGTON. HA AZ ÁLDOZAT "LEFAGYOTT", ÉS AMIATT NEM TUDOTT HATÉKONYAN VÉDEKEZNI, AKKOR SEM AZ Ő HIBÁJA, AMI TÖRTÉNT, ÉS AZ ELKÖVETŐ ETTŐL NEM KEVÉSBÉ BŰNÖS AZÉRT, AMIT TETT!!! - Aubie) 

Tiszteletben kell tartani a túlélő döntéseit

Gyakran előfordul, hogy a túlélő nem akar feljelentést tenni a rendőrségen. Még ha nem is értünk egyet minden esetben az ilyen jellegű döntésekkel, a túlélő tiszteletben tartása és támogatása nagyon bíztatóan hat. Ha ily módon támogatjuk a túlélőt, úgy érzi majd, hogy életének irányítása az ő kezében van – ez egy olyan érzés, amit elvettek tőle a támadáskor.  

Igazoljuk és védelmezzük a túlélő érzéseit: a dühöt, a fájdalmat és a félelmet

Ezek természetes reakciók trauma esetén. A túlélőnek ezeket ki kell fejezni, átérezni, és meghallgatásra kell, hogy találjon. A túlélő bizalmasságának vagy névtelenségének megvédése fontos lépés bizalmának elnyerésében.

Fejezzük ki részvétünket

Ha dühöt, részvétet vagy fájdalmat érzünk, osszuk meg ezen érzéseinket a túlélővel. A színtiszta emberi reakcióknál semmi se lehet megnyugtatóbb. Bár, legyünk óvatosak, hogy a reakcióink ne legyenek túlzottan lehengerlőek a túlélő szemében. Gyakran a túlélő családja és barátai késztetést éreznek, hogy az elkövető után menjenek. Ezek az érzések nagyon valóságosak és érthetőek, azonban kevésbé agresszívan is lehet őket közvetíteni.   

Bíztassuk a túlélőt, hogy kérjen segítséget

Saját támogatásunk felajánlásán túl bíztassuk a túlélőt, hogy másokkal is lépjen kapcsolatba. Segíthetünk neki találni valakit, akivel beszélhet. Hasonlóképpen, számos érzésünk lehet a megerőszakolással/bántalmazással kapcsolatban. Fontolóra vehetjük, hogy a magunk részére is segítséget kérünk. Szükségünk lehet támogatásra ahhoz, hogy támogatni tudjuk a túlélőt.   

Kérjünk segítséget, ha a túlélő öngyilkos hajlamú

A legtöbb túlélő nem öngyilkos hajlamú, de néha a megerőszakolás/bántalmazás okozta fájdalom olyan elsöprő, hogy elképzelhetővé válik az öngyilkosság. Ha a környezetünkben van öngyilkos hajlamú túlélő, azonnal kerítsünk neki segítséget.  

Ne tekintsünk a túlélőre áldozatként

Továbbra is tekintsünk úgy a személyre, mint erős, bátor egyénre, aki visszaköveteli saját életét.   

Fogadjuk el, hogy változások követlezhetnek be a túlélővel való kapcsolatunkban

A személy, akit szeretünk, változik; lehetséges, hogy nekünk is változnunk kell. Részünkről a türelem elengedhetetlen az ő gyógyulási folyamatában. A gyógyulás lassú folyamat, amit nem lehet siettetni.   

Tanulmányozzuk a szexuális bántalmazást/megerőszakolást és a gyógyulási folyamatot

Ha van egy alapelképzelésünk arról, mit élt át a túlélő, az segíteni fog abban, hogy támogatni tudjuk. Más túlélőkkel, azok támogatóival való beszélgetés és/vagy a túlélők segítésére kifejlesztett szolgáltatások használata segíteni fog az ismeretgyűjtésben. Szintén fontos ismereteket szerezni az országban érvényes nemi erőszakkal és szexuális bántalmazással kapcsolatos törvényekről.  

fordította: MaChampagne

forrás: Helping Someone Who Has Been Raped

http://www.sa.psu.edu/cws/pdf/CWS_Rape_Victims_Brochure.pdf

A „becsület – szégyen” kultúra újabb szörnyűséget produkált:

http://dzsihad.blog.hu/2009/01/08/a_becsulet_szegyen_kultura_ujabb_aldozata

További infók:

http://thehandmirror.blogspot.com/2009/01/quick-hit-forced-abortion-by-razor.html

http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/south_asia/7815896.stm

Türelmet kérünk minden kedves hozzászólótól. A kommenteket minden egyes alkalommal szűrjük, és sajnos nem tudunk mindig gépnél lenni, tehát a kommentek változó időközönként jelennek meg, és változó időközönként tudunk rá válaszolni is. De minden segítségkérő hozzászólásra válaszolni fogunk.

A legszörnyűbb, legaljasabb dolog, amit egy szülő, vagy rokon a gyerek ellen elkövethet, a szexuális erőszak. Mégis ez az a téma, amit talán a leginkább kerülünk, amivel kapcsolatban rengeteg tévhit él az emberekben, ezért ezek közül a legfontosabbakról írnék először.

A következő szöveget Susan Forward: Mérgező szülők című könyvéből idézem, szó szerint. A szerző sok-sok terápiás esetre alapozza, amit ír, így nem hiszem, hogy kétségbe lehetne vonni a hitelességét.

"1.TÉVHIT: Az incesztus ritkán fordul elő.

VALÓSÁG: Minden felelős tanulmányból és statisztikából, köztük az USA Humán Szolgáltatások Minisztériumának adataiból az derül ki, hogy tíz gyerekből legalább egyet tizennyolc éves koráig valamelyik, a gyerek bizalmát élvező családtag molesztálja. Csak a 80-as években kezdtük felismerni az incesztus járványszerű méreteit. Azelőtt a legtöbben úgy vélték, az incesztus százezer családból mindössze egyben fordul elő.

2. TÉVHIT: Az incesztus csak szegény és iskolázatlan családokban vagy elszigetelt, elmaradt közösségekben fordul elő.

VALÓSÁG: Az incesztus könyörtelenül demokratikus. Nem ismer társadalmi-gazdasági határokat. Az incesztus a mi családunkban éppoly könnyen megtörténhet, mint egy elszigetelt vidéki településen.

3.TÉVHIT: Az incesztust elkövető agresszorok társadalmilag és szexuálisan deviáns személyek.

Valóság: Bárki lehet tipikus incesztusagresszor. Az elkövetőknek nincsenek közös ismérveik. Gyakran keményen dolgozó, köztiszteletben álló, templomba járó, ránézésre normális férfiakról és nőkről van szó. Az általam látott agresszorok között voltak rendőrtisztek, tanárok, gondozónők, kőművesek, orvosok, alkoholisták és egyházi személyek is. Közös vonásaik inkább pszichológiai, semmint társadalmi, kulturális, faji vagy gazdasági jellegűek.

4. TÉVHIT: Az incesztus a nemi kiéhezettségre adott reakció.

A legtöbb agresszor aktív nemi életet él a házasságon belül, valamint gyakran házasságon kívüli kapcsolatokban is. A gyerekek arra kellenek neki, hogy érezhessék a hatalmat, és hogy ők irányítanak, vagy feltétlen, kockázatmentes szeretetet kapjanak, amelyet csak a gyerekek képesek adni. Bár ezek az igények és késztetések ezekben az esetekben szexualizálódnak, a nemi kiéhezettség ritkán szerepel kiváltó okként.

5. TÉVHIT: A gyerekek-kiváltképp a tinédzser lányok-kacérok, és legalább részben felelősek az őket ért molesztálásokért.

VALÓSÁG: A legtöbb gyerek ártatlanul és a felfedezés szándékával próbálgatja szexuális érzéseit és vágyait. A kislányok flörtölnek az apjukkal, a kisfiúk pedig az anyjukkal. Vannak tinédzserek, akik nyíltan provokálnak. Mindig a felnőttre hárul azonban a teljes felelősség, hogy megfelelően kézben tartsa ezeket a szituációkat, és ne élje ki vágyait.

6. TÉVHIT: A legtöbb incesztustörténet nem is igaz. Ezek csupán a fantázia szüleményei, amelyek a gyerek szexuális vágyaiból erednek.

Ezt a mítoszt, amely már a század eleje óta áthatja a pszichiátria elméletét és gyakorlatát, Sigmund Freud teremtette. Pszichoanalitikus praxisa során Freud annyi incesztusbeszámolót hallott köztiszteletben álló bécsi családokban élő lánybetegeitől, hogy minden alap nélkül úgy döntött, mind nem lehet igaz. Gyakoriságuk magyarázatára azt a következtetést vonta le, hogy ezek az események elsősorban a páciensek fantáziájában zajlanak le. Freud tévedésének öröksége az, hogy több ezer, talán több millió incesztusáldozattól tagadták vagy tagadják meg továbbra is a segítséget és problémájuk valódiságának elismerését, még akkor is, ha összeszedik a bátorságukat, és pszichológushoz fordulnak.

7. TÉVHIT: A gyerekeket gyakrabban molesztálják idegenek, mint ismerőseik.

VALÓSÁG: A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények többségét a bizalmukat élvező családtagok követik el."

A szexuális zaklatásnak jelenleg két fajtáját különböztetjük meg - írta 2004-ben Wirth Judit. Az egyik az ún. utcai, köztéri, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken stb. elkövetett zaklatás, melynek gyakori formája járműveken történő fogdosás ("tapizás"), az utcán gyakran hallható "utánafütyülés", az ún. "utcai beszólások", a "megbámulás", stb.
(A másik a munkahelyi ebben a felosztásban, de az egy másik poszt témája lehetne.)

A rendőrség honlapja (Belügyi Szemle, 2005 4-5. száma by Thun Éva) így fogalmaz:

A szexuális zaklatás csalhatatlan azonosítója, ha a nőt egy adott szituációban teljesen oda nem illő módon szexualitása, illetve nősége okán szólítják meg, azaz szexuális tárgyként kezelik, nem úgy, mint kollégát, alkalmazottat, ügyfelet, szomszédot stb. (in A szexuális zaklatás, mint társadalmi jelenség)

Ez tehát általánosabban definiál, mi most mégis a köztéri zaklatásra fogunk koncentrálni. És igen, tudok róla, hogy férfiakat is érhet szexuális zaklatás, de ez most nem az a poszt.

Az utcai zaklatás közös jellemzői:

- általában idegenek követik el
- a helyzetből adódóan egy-egy esemény általában rövid ideig tart*
- férfiak gyakrabban követik el nők ellen, mint fordítva
- a többi bántalmazási formától eltérően nyilvánosan, közönség előtt zajlik
- a bagatellizálás sokkal elfogadottabb (bár a trauma mértéke attól még nem kisebb)
- a jogszolgáltatás még az ilyen ügyekben megszokottnál is gyengébb
- hihetetlenül változatos formái vannak

Nézzük részletesebben. A szakirodalom nem ide sorolja, ha a becsípett rokon tesz sikamlós megjegyzéseket kamasz unokahúga bimbózó nőiségére. Azt sem, ha nagynéni hozza zavarba egyértelmű kérdésekkel piruló unokaöccsét. (Pl.: "Nézzenek oda, lassan melltartó kell ennek a lánynak!" vagy "Na és szőrösödik-e már kislegény?") Úgyhogy - bár a fenti példa is sok kritériumnak megfelel, így például: nyilvánosan zajlik, nem tulajdonítanak neki jelentőséget, gyakorlatilag nincs rá jogorvoslat - ezeket most nem elemezzük, hanem csak az idegenekre koncentrálunk. Azon belül is a köztereken, még szűkebben a közlekedési eszközökön elkövetett zaklatásra.

Az én felosztásom szerint ez lehet általános, mint a szexista reklámok vagy az újságosbódékat vastagon kibélelő pornómagazinok, vagy lehet úgymond "személyre szóló", mint a dörgölőzés egy buszon vagy egy durva megbámulás. A "személyre szólót" azért tettem idézőjelbe, mert itt aztán édeskevés szerepet játszik az áldozat személye.

A poszt apropóját egy friss BKV-s történet adja, a maga 200 feletti hozzászólásával. Történt a 7-es buszon, napjainkban. Nem újdonság, ugyanezen az útszakaszon több hasonló esetről is tudunk még 2006-ból, de biztos vagyok abban, hogy bárki minimum egy példát föl tud sorolni, aminek nézőként vagy áldozatként szenvedő alanya volt.

Velem is történt ilyesmi, nem is egyszer. Az elsőnél – amire konkrétan emlékszem - még nem voltam 13 éves. Miért mondom, hogy amire konkrétan emlékszem? Mert a részletek összemosódnak, a hatások összeadódnak. Nem emlékszem már, melyiknek volt szemüvege, melyiknek szakálla – csak a pofátlan vigyorukra emlékszem. Nem emlékszem már, hogy melyik járaton, mikor és hányan álltak körülöttem – csak az üvegesen bámuló szemekre és a felém fordított hátakra. Nem emlékszem már melyik rendőrségen és mit kérdeztek – csak a röhögésükre és lesajnálásukra. (Lásd továbbá: Mi számít fontos részletnek?) Ami marad: sokk, undor, szégyen, kiszolgáltatottság, trauma, tehetetlenség, döbbenet a közönség közönyétől, ennek nyomában nagyfokú csalódottság és bizalomvesztés.

A szakirodalom szerint 1. az idő rövidsége, 2. a nagyobb szabadulási esély és 3. az elkövetési mód "enyhébb" volta kisebb traumát okoz, mint a "klasszikus" nemi erőszak eseteknél tapasztalt. Ezt részben vitatom. A társadalom állapotára és az áldozatra tett maradandó hatás szempontjából ugyanolyan veszélyes az utcai zaklatás. Pont mert ugyanolyan állandó és mert jóval több embert érint. Nem kívánom és nem is lehet méricskélni a különböző traumákat, de úgy vélem, hogy itt is megtalálható a szexuális erőszak minden eleme, mégis jóval kevesebb figyelmet kap - hatóságok, szakértők, segítők és a sajtó részéről -, mint a fizikailag is egyértelműen brutális erőszak-esetek.

* Ide kívánkozik, ezért itt jegyzem meg a fenti csillagot. Meggyőződésem ugyanis, hogy a sok-sok egyedi eset összeadódik. Egy füttyögés vagy egy demegbasználakisanyám alkalmanként valóban csak pár másodpercig tart, mint ahogyan egy kapaszkodás közben elszenvedett mellbemarkolás is, de a dolog állandó jellege, ugyanakkor kiszámíthatatlansága tökéletesen alkalmas hosszútávon felőrölni valakit. Ez az erőszak-fajta ugyanolyan rendszerszerű és szisztematikus, mint a családon belüli, csak itt gyakran még váratlanabbul éri az áldozatot. Talán merész feltételezésnek tűnik, mégis megkockáztatom, hogy a társadalom (benne az utastársak és hatóságok) közönye nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a sértettek önbecsülése szétmorzsolódjon és az alany még kiszolgáltatottabbá váljon. Sarkos lenne úgy fogalmazni, hogy az „apróbb” esetek mintegy előkészítik, megtörik, kondicionálják a sértetteket további bántalmazások eltűrésére, de valami ilyesmiről lenne szó.

Jellemző reakciók:

„Miért nem rúgtad tökön?”
„Miért nem szálltál le?”
„Nem kellett volna egyedül mászkálni!”
„Költözz vidékre! Járj biciklivel!”
„Ugyan már! Nem nagy ügy, ez bárkivel előfordulhat.”
„Inkább örülnél neki, hogy valakinek tetszel.”
„Túl nagy feneket kerít(esz) neki, vannak ennél fontosabb dolgok is.”
„Egy füttybe még senki nem halt bele.”
„A férfiak már csak ilyenek, ezzel nincs mit tenni. Megszerzik, amit akarnak.”
„Meg kell ölni a szemetet!”
„Remélem lecsukják és a sitten jól farbatosszák.”
.
.
.
a sor hosszan folytatható.

Ezek egy része szokás szerint az áldozatot hibáztatja, vagy neki ad irreális/utópisztikus tanácsot arra nézve, legközelebb hogyan kerülje el a bajt. (Tény, én is biciklivel járok, és ha nagyon muszáj metrózni, akkor csakis hátamat az ajtónak vetve. Nem is tudatosult ez bennem, míg föl nem hívta rá valaki a figyelmem.) Másik része direkt bagatellizál, a legszebb az, amikor pont a jelenség gyakoriságára, hétköznapiságára hivatkozva mentegeti az elkövetőt. Van aztán olyan is, ami a látszólag szexuális aspektust helyezi előtérbe, mintha ez nem erőszak lenne, hanem bók. Aztán van a férfiakat szimpla ösztönlényként tételező hozzáállás, ami azon kívül, hogy mélyen sértő és megalázó minden ember számára, még szörnyen veszélyes is. Aztán azok, akik hajlanak az önbíráskodásra, erőszakra erőszakkal felelnének – persze nem becses személyükben, hanem szó szerint más faszával verve.

Nem tartoznak a jellemző reakciók közé az alábbiak:

„Mondd, jól vagy? Kérsz egy kakaót vagy valamit? Akarsz kiabálni?”
„Miben segíthetek?”
„Akarod, hogy elkíséreljelek a rendőrségre?”
„Kedves BKV. Ez és ez történt itt meg itt. Mit kívánnak tenni ellene?”
„Kedves képviselőm. Kérem, tájékoztasson, mit tett a törvényhozásban az idén e tárgyban.”
„Kedves szerkesztő. Kérem, tájékoztassák olvasóikat, hogy mit tett a rendőrség a tudomásukra jutott esetekben.”

--------------------------------
A címet az általam igen nagyra tartott Cseh- Bereményi szerzőpáros egyik zseniális szövegéből kölcsönöztem [Frontátvonulás, 1983], ami egyébiránt így folytatódik: "Már az újságokban is benne van, uram!".
Nos, mint láthattuk, az újságokban nincs benne, uram, vagy ha mégis, akkor igen pontatlanul.

A nemi erőszak túlélőjének sokat segíthet a trauma feldolgozásában, ha megfelelő szakembert talál, a szakmai inkompetencia viszont még mélyebbre taszíthatja. Ha szükséges, keresni kell tehát egy megfelelő pszichológust, ami sajnos nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, de ha figyelünk az egyértelmű jelekre, már könnyebb lesz a döntés.

Első lépésként érdemes informálódni arról, milyen attitűdöket vall a pszichológus a hagyományos nemi szerepekkel kapcsolatban. Ha bármi arra utalna, hogy szerinte a nőnek és a férfinak el kell foglalnia „a neki megfelelő helyet”, vagy hogy helyesnek és megváltoztathatatlannak tartja a nő férfi általi elnyomását, meneküljünk.

Persze nem feltétlenül derül ki valakiről az első találkozást megelőzően, hogy nem ő lesz a megfelelő pszichológus. De ha azzal indít, hogy megkérdezi, az áldozat „milyen ruhát hordott”, „miért vett fel miniszoknyát”, „miért ment oda”, „miért szállt be az autóba” stb., biztosak lehetünk abba, hogy egy tipikus áldozathibáztatóval van dolgunk. Ugyanígy akkor is gyanakodjunk, ha rögtön el szeretné meséltetni az egész történetet. Ahhoz, hogy egy nemi erőszak túlélője megnyíljon, és beszélni kezdjen a traumáról, sok idő kell, néha több hónap (persze ez egyénenként változó). A pszichológus első dolga az lenne, hogy megteremtse a megfelelő, bizalmas, biztonságos és empatikus légkört, és ha az áldozat már megbízik benne, képes lesz a problémájáról beszélni.

De sem erőltetni, sem sürgetni nem szabad, aki ezt teszi, az nincs tisztában a trauma alapvető következményeivel sem. Sajnos az is elég gyakori, hogy a pszichológus nem hisz az áldozatnak, megkérdőjelezi a történteket, nem veszi figyelembe a trauma jól látható jeleit. Sokan nem tudják, hogy a nemi erőszak következménye lehet a PTSD, ezért nem „értik”, miért nem tud az áldozat összefüggően beszélni a traumáról, esetleg miért nem fejez ki beszéd közben érzelmeket. Pedig abból kellene kiindulnia, hogy az áldozat igazat mond, és tisztában van azzal, mi zajlik a lelkében. Nem a pszichológus dolga megmondani neki, mit kellene éreznie, tennie, gondolnia, vagy hogyan kellett volna védekeznie az elkövető ellen.

Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy pszichológusok egy része „vak a bántalmazásra”. Ez azt jelenti, hogy vagy észre sem veszi, vagy ha tudomást szerez róla, nem érzi fontosnak azt, ha pl. egy nőnek azért vannak pszichés problémái, mert a párja bántalmazza őt. Ugyanígy ha kiderül, hogy kliensének amiatt vannak szexuális problémái, mert megerőszakolták, arra bíztatja, „próbáljanak ki más technikákat”, ahelyett, hogy figyelembe venné a nemi erőszak megtörténtét. Tehát egyszerűen nem veszik komolyan a nemi erőszakot.

Pedig tudnunk kell, hogy a nemi erőszak hatalmas trauma, és nem „szex” (nem azok követik el, akiknek szexuális „késztetéseik” nem elégülhetnek ki), hanem a hatalomgyakorlás egyik legnyilvánvalóbb formája. A pszichológusnak ahhoz, hogy foglalkozni tudjon az áldozatokkal, át kellene látnia a társadalmi folyamatokat, azt, hogy a nemi erőszak azért olyan gyakori, mert a férfiaknak bizonyos megkérdőjelezhetetlen „előjogai” vannak, amiket a többség elfogad és támogat. Amíg ezek az attitűdök nem változnak, a nemi erőszak gyakorisága sem csökken. Semmi szükség arra, hogy a pszichológus is beálljon az áldozathibáztatók, előítéletesek, cinikus rendszerigazolók sorába.

Azt gondolom, hogy az áldozatok érzik, ha egy szakember nem megfelelően bánik velük. De mivel sok pszichológus kihasználja szakmai tekintélyét, és megkérdőjelezhetetlennek tartja saját (sokszor előítéletes) hiedelmeit, kliensével is el tudja hitetni, hogy ő a megfelelő segítő. Az áldozatokat arra biztatnám, hogy ne bízzanak meg feltétlenül csak azért valakiben, mert „szakember” vagy mert sok éves tapasztalata van. Saját érzéseiket, gondolataikat merjék felvállalni a pszichológus előtt, és merjenek szólni, ha nem elégedettek vele. A trauma legnagyobb „szakértője” maga az áldozat, még ha segítségre is van szüksége a feldolgozáshoz.

A saját tapasztalataimból kiindulva, rengeteg ember találkozik azzal a problémával, hogy mit lehet tenni, ha az embert a legkedvesebb családtagja, vagy szeretett barátja szembesíti azzal a ténnyel, hogy megerőszakolták, zaklatták, vagy bántalmazták. Én személy szerint egy ujjamon meg tudom számolni azokat a barátnőimet, akiket NEM ért soha életükben sem gyermekkori zaklatás, vagy nemi erőszak. Szomorú statisztika. A saját bőrömön érzem. Előre szólok: fájni fog. Nagyon. Neked is, a segítőnek/mentornak.

Az embert hirtelen sokk éri, amikor szembesül ezzel a problémával, és hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, hogy viselkedjen. Van, aki lefagy, van, aki nem hiszi el, hogy ilyen is megtörténhet azzal az emberrel, akit szeret. Pedig megtörténik. És lehet, hogy épp az egyik szeretett családtagod teszi a másik szeretett családtagoddal.

Mit tudsz tenni, ha ezzel szembesülsz?

Az áldozatok nagy része nem mer nyilvánosságra lépni, néha még családon belül sem. Rengeteg történetet hallottam gyermekkori erőszakokról, amik csak évek múltán derülnek ki, akkor mer csak az áldozat beszélni róla, amikor a "közvetlen" veszély és félelem az elkövető bosszújától már biztonságos távolságra került.

A legelső és legfontosabb szabály, ha segíteni akarsz:

HIDD EL, AMIT AZ ÁLDOZAT MOND. Nem szórakozásból mondja. Nem bosszút állni akar vele. GYÓGYULNI AKAR. Túl akar jutni a traumán. És ehhez szükséges, hogy valakinek elmondja, hogy mi történt vele, és tudomásul vegyék a történteket.

A második legfontosabb szabály:
NE HIBÁZTASD. hogy miért azt vette fel, miért oda ment, miért egyedül, miért engedte be a lakásba, stb... Mondd el neki, hogy nem ő a hibás, hanem az elkövető. Mondd el neki, hogy nem ő tehet az ellene elkövetett bűncselekményről, és ajánld fel a segítségedet. Hagyd, hogy döntsön. Támogasd a döntésében. Ha el akar menni rendőrségre, kísérd el. (Ebben az esetben ne hagyd, hogy lezuhanyozzon, és ruhát váltson, mert a szakértői vizsgálatokhoz szükség lesz mintákra. Ha ragaszkodik a zuhanyozáshoz, akkor a bűncselekménynél viselt ruhákat gyűjtsd össze egy tiszta papírzacskóba.) Mindenképpen hívd fel a figyelmét, még ha a rendőrségre nem is akar elmenni, hogy orvoshoz menjen el, hogy ellássák a sérüléseit, megvizsgálják, okozott-e a támadás szöveti károsodást, és hogy leteszteljék nemi betegségekre, fertőzésekre, és terhességre. Tájékozódj a nemkívánt terhesség esetén a lehetőségekről (esemény utáni tabletta, abortusz, vagy szülés, nyílt, vagy titkos örökbeadás, esetleg felnevelés) helyette is, hogy ha kérné a tanácsodat, tudj neki segíteni. Maradj mellette, ha igényt tart rá. Ha beszélni akar róla, hallgasd meg. Ha nem akar róla beszélni, akkor ne erőltesd. Tudatosítsd benne, hogy most ő irányítja a dolgokat, semmit nem kell megtennie, amit nem akar.

Ne akard helyette megoldani a helyzetet. Ne fenyegetőzz megveretéssel, mert ez további sérüléseket és frusztrációt okozhat az áldozatban. Az áldozat megsegítésére kell ilyenkor koncentrálni, nem a bosszúra. A bosszútól sajnos nem lesz jobban. Attól, hogy mellette vagy, és támogatod, attól igen.

NE KELTS BENNE BŰNTUDATOT. És ne engedd, hogy más bűntudatot keltsen benne azért, ami történt vele. Semmilyen módon. Ha valaki megkérdezi tőle, hogy miért mászkált egyedül az utcán, vagy miért kivágott felsőt vett fel, kérdezd meg az illetőt, hogy ha őt leszúrják az utcán, akkor ő a hibás, mert minek ment arra? Esetleg fel lehet világosítani az illetőt, hogy elvileg emberből lennénk, és az embert az különbözteti meg az állattól, hogy szokása gondolkozni, és felelős döntéseket hozni. Nem muszáj nőket erőszakolni...

Mondd el az áldozatnak, hogy NINCS MIT SZÉGYELLNIE. Rettenetes, ami vele történt, de nem neki kell szégyellnie magát, hanem az elkövetőnek.

Keress neki egy jó ügyvédet, és egy jó pszichológust.

VEDD KOMOLYAN. Vedd komolyan a problémáit, a tüneteit, ha emlékbevillanásai vannak, ha beparázik egy szituációban, vagy lefagy. Ezek súlyos tünetek, amikkel szakemberhez kell fordulni, nehogy maradandó pszichés sérülése legyen a traumától. Fontos, hogy ezek nem hisztik, vagy megőrülés jelei, hanem az átélt trauma utócsengései. Kezeld úgy, mint egy normális embert. Az áldozatot néha úgy kezelik mint egy beteget, de nem az, "csak" egy iszonyatos traumát élt át.

Figyelmeztess mindenkit a veszélyre.

És tudd, hogy Te sem tudsz mindent megoldani. Nem vállalhatod túl a felelősséget az áldozatért, mert nem a Te felelősséged a helyzet megoldása, Te csak segíteni tudsz. Ha nem jársz sikerrel, ne törj össze. Akkor már két áldozata van az erőszaknak. Ahogy már korábban is írtam, sajnos nem vagyunk sem Jézus Krisztusok, sem Buddhák, hogy az emberiség összes problémáját meg tudjuk oldani. Ha valamiben kudarcot vallunk, nem azért van, mert hibát követtünk el, hanem azért, mert vannak olyan problémák, amikhez bizony az átlagember, akármilyen empatikus is legyen, nem elég, hanem professzionális szakértői segítségre van szükség.

A nemi erőszak áldozata sok szempontból egy háború túlélőjéhez hasonlítható. Az átélt trauma hatalmas, a gyógyulás pedig hosszú, nagyon összetett folyamat, hiszen az erőszak elkövetője meggyalázta a testét, megölte a lelkét.

A legnyilvánvalóbb, legtöbb túlélőre jellemző tünetcsoport az úgynevezett poszttraumás stressz-betegség (PTSD), amely jól megfigyelhető viselkedésbeli, érzelmi, gondolkodási változásokat okoz. A PTSD-t először háborúkat, tömegkatasztrófákat túlélő embereken figyelték meg, de később kiderült, hogy a nemi erőszak áldozataira ugyanígy jellemző. Sajnos ezzel sok szakember (pszichológus, pszichiáter, bíró, orvos, stb.) nincs tisztában, ezért magas a félrediagnosztiálások aránya. A cimkézés veszélyes lehet, hiszen ennek hatására a valódi problémára nem jut megfelelő figyelem: ahelyett, hogy a nemi erőszakkal, mint a tünetek kiváltó okával foglalkoznának, egyszerűen besorolják kliensüket pl. a „skizofrén” kategóriába.

A PTSD legfontosabb jellemzője a hiperarousal, a fokozott emlékbetörés, a beszűkült tudatállapot, az érzelmi disszociáció és a rettegés. Ezeket általában szorongás, depresszió, alvászavar, rémálmok, evészavar, memóriazavar kísérik. A hiperarousal egy felfokozott érzelmi állapotot, nyugtalanságot, jelent (ilyesmit tapasztalhatunk magunkon, ha valamilyen stressz ér). A túlélő minden zajtól, hirtelen mozdulattól megrezzen; állandóan figyel, nem tud megnyugodni. Mindez érthető reakció, ha belegondolunk, hogy nemrég extrém veszélyhelyzetet élt át, és nem tudhatja, mikor történik meg újra (az áldozat sokszor a nemi erőszak után sincs biztonságban, az elkövető zaklatja, esetleg meg is ismétli tettét). A fokozott emlékbetörés azt jelenti, hogy az áldozat olyan képeket lát felvillanni, olyan hangokat hall, esetleg szagokat érez, amelyek a traumatikus eseménnyel kapcsolatosak, esetleg valami miatt arra emlékeztetik. Ezek az emlékbetörések gyakoriak lehetnek, és bármilyen apró, az erőszakhoz kapcsolódó inger kiválthatja őket. A beszűkült tudatállapot azt jelenti, hogy nehézkessé válik azokra a dolgokra koncentrálni, amelyek korábban örömet okoztak; az áldozatot elsősorban az átélt trauma foglalkoztatja. Az érzelemkifejezés, érzelmek átélése is megváltozik egy időre. A tramát elszenvedő nő először jól láthatóan sokkhatás alatt van, az arcán nem tükröződnek érzelmek. Persze mindez nem jellemző feltétlenül az összes túlélőre, csak általánosságban igaz.

Idő és megfelelő bizalmi kapcsolat, biztonságérzet kell ahhoz, hogy az áldozat beszélni tudjon a traumáról, illetve elmesélje a történetet. Lehet, hogy először csak részleteket mond el, lehet, hogy az egész töredezett, nem tűnik „logikusnak”, de ez teljesen természetes, előbb-utóbb összeáll a kép, nem szabad siettetni. És persze a részletek azért fontosak, hogy fel lehessen őket dolgozni, át lehessen konstruálni.

A nemi erőszak túlélői egy (valószínűleg nagy) részének-nem meglepő módon-sokáig traumatikus élményt jelent a szexuális élet, még akkor is, ha a tüneteik nagy részben mérséklődtek. Sok esetben a szex egy ideig olyan hatással lehet a nőre, mintha újra átélné az erőszakot.

Előfordulhat (főleg a gyermekkorban, szülőtől elszenvedett nemi erőszak esetében), hogy a túlélő elfojtja a traumához kapcsolódó emlékeit, és csak évekkel, évtizedekkel később kerülnek elő. Az elfojtásnak persze következményei vannak, akkor is, ha az áldozat nincs tudatában: megmagyarázhatatlan félelem, érzelmek, gondolatok, álmok. Ez „természetes” védekezési mód, hiszen a gyerek semmit sem tehet bántalmazója ellen, teljesen kiszolgáltatott.

Mindezek a tünetek hónapokig, esetleg évekig is fentmaradnak, de idővel mérséklődnek, és átalakulnak. Nagyon fontos, hogy az áldozat tisztában legyen azzal: tünetei a PTSD-t jelzik, és nem azt, hogy skizofrén, borderline vagy egyszerűen „őrült”. Ugyanígy szerencsés, ha környezete sem bélyegzi meg, hanem tájékozódik és segít. A pszichológus által végzett terápia sokat segíthet, főleg az első néhány hónapban, aztán (amikor az áldozat már képes mások előtt is beszélni a történetéről) ajánlatos a csoporton belüli feldolgozás.

Argentin újságírók egy csoportja azt szeretné elérni, hogy a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezete ne legyen teli sztereotípiákkal és előítéletekkel.

Egy százegynéhány főt tömörítő újságírószervezet 10 pontból álló javaslatot fogalmazott meg a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezetével kapcsolatban, többek között azt, hogy a cikkekben ne használjanak olyan kifejezéseket, mint a "szerelmi gyilkosság" vagy a "szerelemféltés".
Céljuk az, hogy véget vessenek a "láthatatlan diszkriminációnak, amely gyakran szándékolatlan, de a mindennapi életben megszokott és elterjedt". Liliana Hendel (pszichológus és újságíró), a sajtónak szóló javaslatcsomag egyik szerzője kifejti, hogy a "szerelmi gyilkosság" nem megfelelő kifejezés, amikor a nők elleni erőszakról, vagyis gender-alapú erőszakról, gyilkosságokról beszélünk: hiszen ha ezt használjuk, azzal azt sugalljuk, hogy a gyilkosság a szerelem következménye, az elkövető "túlságosan szerette" a nőt, és ezzel eltávolítjuk a bűncselekmény fogalmától. Amikor "féltékenységről" írnak a beszámolók, ezzel elleplezik, hogy olyan bűnelkövetőről van szó, aki visszaél a hatalmával, és meggyőződése, hogy a nő a tulajdona - olyannyira, hogy akár meg is ölheti. Fontos az is, hogy a beszámolók írói konzultáljanak a nők elleni erőszak kérdéséhez értő jogászokkal, civil és egyéb segítő szervezetekkel.

Javaslat felelős sajtómunkások számára a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezetével kapcsolatban:
 

1. Az alábbi kifejezések használata javasolt: nők elleni erőszak, gender-alapú (nemi alapú) erőszak, szexista erőszak.

2. A nemi alapú erőszak bűncselekmény, amelyet meg kell előzni, illetve büntetni kell. Társadalmi probléma, a nők élethez, méltósághoz, fizikai és pszichológiai integritáshoz való joga elleni támadás, vagyis alapvető emberi jogi kérdés.

3. Ne használjuk a "szerelmi gyilkosság" kifejezést, amikor a nemi alapú bűncselekmények áldozatairól beszélünk. Nincs "szerelmi gyilkosság".

4. Jelezzük, milyen viselkedési módok és helyzetek kockázatosak az erőszakos kapcsolatban élő nőkre nézve, hogy tudatosabban láthassák a helyzetüket!

5. Egyes információk árthatnak az áldozatoknak és családjuknak. Sértő az áldozatok keresztnevét, becenevét használni.

6. Nem próbálunk indokolni, "okokat", indítékokat keresni olyan tényezőkben, mint az alkohol, a viták, veszekedések, a féltékenység, a válás, a hűtlenség, stb. Ezek csak elvonják a figyelmet a központi problémáról: az erőszakról. A nemi alapú erőszak oka az, hogy egyes férfiak kontrollálni akarnak nőket, illetve uralkodni akarnak fölöttük.

7. Alapvetően fontos a tények ellenőrzése.

8. Irányítsuk a figyelmet arra, hogy elutasítjuk az erőszak minden formáját: a lelki, gazdasági és érzelmi erőszakot is, amelyek a gyilkosságokat megelőzik. Az esetet a maga egyediségéban írjuk le, de említsük meg azokat az elemeket is, amelyek minden ilyen esetben közösek.

9. Átgondoltan válasszunk illusztrációt, kerüljük a szexista sztereotípiákat és a szenzációhajhászást!

10. Cikkeinkben mindig leírjuk egy ingyenes hívható telefonos segítő szolgálat számát, illetve bármilyen más információt, ami hasznos lehet a nemi alapú erőszak áldozatai számára.

Forrás: Womensphere: Global Women's News, Views and Issues
via Inter Alia

Kisvárosi lány jeligével:

Felvettek. A vidéki megyeszékhely talán legjobb kollégiumában kaptam helyet, telve voltam tervekkel, kíváncsisággal és ambícióval. Már az első héten nagyon megtetszett egy fiú, akárhányszor találkoztunk előadáson vagy a büfében, könyvtárban vagy kávézóban mindig egymásra mosolyogtunk. Gyönyörű szeme és volt gyönyörű szája, meg gyönyörű haja. Ennél sokkal tovább nem is akartam menni, azt gondoltam, hogy eljön majd az alkalom amikor beszélgethetünk. Nem sürgettem semmit, azt hittem mindenre van időnk, ide fogunk járni minimum öt évig.
Egy őszi este bulit rendeztek a folyosónkon, ami tulajdonképpen mindennapos eset, hiszen gólyák voltunk, felszabadultak és gondtalanok. Az egyik nagyobb sarokszobában koncentrálódott a társaság, folyt a bor, a szó és a zene, én is nagyon jól éreztem magam, sok új emberrel ismerkedtem meg. Egy idő után, ahogyan ez lenni szokott az ilyen bulikon, három részre szakadt a társaság: néhányan elvonultak, mások a földön ülve beszélgettek, mások táncoltak. Én a beszélgetősökhöz tartoztam, mint mindig, amikor föltűnt az ajtóban Álmaim Hercege a bűbájos mosolyával és egy nyitott pezsgővel. Bekapcsolódott a beszélgetésbe, iszogattunk, sokat nevettünk, mosolyogtunk egymásra, egyszer-kétszer meg is érintett. Mindenem bizsergett. Aztán táncoltunk is, oda-vissza pörögtünk a folyosón. Az egyik pörgetés közben belökte az egyik szoba ajtaját a hátam mögött és betáncoltunk a sötétbe. Nevettem, távolról hallatszott a buli morajlása, a fölröppenő kacajok, az üvegcsörömpölés és más szokásos zajok, de én már csak a csókjára tudtam gondolni. Az egész testem lángolt, hozzásimultam és reszketve vágytam az ölelésére. Amikor durván belemarkolt a hajamba még nem sejtettem semmit, amikor pedig a földre lökött még reménykedtem, de nem sokáig, mert ahogy ránéztem a félhomályban ... értetlenül ... kíváncsian ... életem legirtózatosabb pofonját kaptam meg, hogy a vérem is kiserkent. A fájdalomtól és a döbbenettől felsikoltottam, erre durván beleöklözött a számba, térddel gyomorszájon rúgott és teljes súlyával rámnehezdett. Nem értettem az egészből semmit, hiszen kapható lettem volna bármire, én is akartam a szexet, soha az életben ilyen nedves még nem voltam. Vergődtem. Fájt, ahogy szorított. Fel akartam ülni, a szemébe akartam nézni, meg akartam beszélni, kérdeztem is valamit, hogy miért csinálja ezt. Megint megütött, erre elhallgattam. Teljesen lefagytam. Valamit machinált rajtam, lihegett is, néhol fájt vagy nyomott, de nem tudtam azzal foglalkozni, hogy nekem ez az első alkalom, mert teljesen le voltam döbbenve. Se szólni, se köpni-nyelni nem tudtam. Ilyen a felnőtt női lét? Ilyen a szex? Ez így megy? Kiszálltam a fejemből amíg gyömöszölt azt néztem hogyan lebegteti a függyönyt a huzat és hogy van egy repedés a plafonon. Amikor kimehettem végre, mindenki kaján vigyorral nézett rám, mint aki egy jót dugott és tudjuk ám, mi folyt abban a szobában

Spronz Júlia, a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa kiemelte: minden második vizsgált esetben figyelmeztették az áldozatot a hamis vád következményeire.
Ez semmilyen más bűncselekménynél nem fordul elő ilyen gyakran - hangsúlyozta a jogvédő. Ezért az áldozatok jelentős része akkor is ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, ha tudja, hogy ki erőszakolta meg, mert ha az eljárásba valamilyen hiba csúszik, őt vonhatják eljárás alá hamis vád miatt.
Komoly energiák mennek el arra, hogy lebeszéljünk embereket a saját jogaik érvényesítéséről, ahelyett, hogy mindezt a sértett megacélozására fordítanák - tette hozzá Oláh László, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.
Így aztán nem meglepő, hogy a Patent Egyesület tapasztalatai szerint tíz áldozatból nyolc úgy dönt, hogy nem csinálja végig a procedúrát, és mégsem tesz feljelentést.
Az Országos Kriminológiai Intézet korábbi kutatása szerint száz esetből maximum négy kerül a rendőrségre.

Sajnos a nemi erőszak még mindig a nemi erkölcs elleni bűncselekmények közé tartozik - mondta Galajda Ágnes, a Legfelsőbb Bíróság beosztott bírója. Szerinte amíg nincs megfelelő jogszabály, nehéz a rendőrökön, a szakértőkön számonkérni egy másfajta szemléletet. A közelmúltban számos más országban úgy alakították át a nemi erőszak meghatározását, hogy tükrözze: nem az erkölcs, hanem egy személy ellen elkövetett bűncselekményről van szó. Spronz Júlia hozzátette: az ENSZ nőjogi bizottsága, a CEDAW négyévente felhívja Magyarország figyelmét erre a hiányosságra, de eddig mégsem történt semmi.

(forrás: Matalin Dóra/Népszabadság)

Budapesten garázdálkodó szatír sértettjeit keresik
2008-12-11 16:02 HavariaPress

További sértettjeit keresi a rendőrség annak a szatírnak, aki vélhetőleg több fiatal nőt is megerőszakolt a fővárosban.

A HavariaPress úgy tudja, hogy a tettes késsel, életveszélyes fenyegetésekkel kényszerítette szexre áldozatait, főleg a X. kerület környékén. A BRFK tájékoztatása szerint jelenleg csak egy, néhány nappal ezelőtt történt nemi erőszak miatt nyomoznak a X. kerületi kapitányságon, ismeretlen tettes ellen, illetve folyik egy másik eljárás egy hasonló ügyben a IX. kerületben is. Valószínűnek tűnik azonban, hogy a sértettek száma jóval magasabb lehet, mivel az áldozatok többsége eddig nem mert feljelentést tenni az erőszakos férfi ellen. A rendőrség ezért várja a további sértettek jelentkezését, továbbá mindazok bejelentéseit, akik információval tudják segíteni az ügy felderítését.

Szatír: A köznyelv a mutogatós, leskelődő és kéjtolvaj személyeket (frottőrök, voajörök stb) nevezi szatírnak. Az elnevezés a görög-római mitológiából származik, ahol az erdei félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték a szóval. Eredetileg Pánhoz hasonlóan félig ember, félig állat alakban ábrázolták őket a korabeli festményeken, vázákon. Később, a Dionüszosz kultuszkörbe sorolták a szatírokat, s az ábrázolásokon az állati jelleget csak parányi szarvval, bojtos farokkal, hegyes füllel jelezték. Jellemrajzukban a gátlástalanság, erkölcstelenség, később pedig a humor bukkan fel. Nevükből származtatható a szatiriázis kifejezés, amely alatt a szakirodalom a férfiak betegesen felfokozott heteroszexuális vágyát, kritikátlan partner váltogatását érti.
(forrás)

Vagy nézzük a NatGeo szerint:

A szatírok képzelt lények, a görög mitológiában Dionüszosz félig ember, deréktól lefelé pedig kecske alakú kísérői voltak. Törzsük, a karjuk és az arcuk emberformájú roppant szőrős volt. A homlokukon apró szarvak voltak, füleik hegyesek, orruk kampós.

A mitológia szerint buja, részeges népség. Csapdát állítgattak a nimfáknak, kedvelték a táncot, ügyesen furulyáztak. A földművesek tisztelték őket, bárányt áldoztak nekik, és nekik ajánlották az első termést.

A legenda szerint egy thesszálliai barlangban egyszer Sulla légionáriusai elejtettek egy példányt ebből az alsóbb rangú istenségből, s odavitték vezérük elé. Tagolatlan hangokat hallatott, s olyan visszataszító volt, hogy Sulla nyomban visszavitette a vadonba.

A rómaiaknál egyébként Faun, Pán vagy Silvanus volt a nevük. A szatírok ábrázolása (hosszú haj, szakáll és farok, valamint túlméretezett, felálló pénisz) hatott a középkori ördögképre is.

Nos, kedves HavariaPress. Miről beszélsz?

De ne legyenek illúzióink, Borsodban sem ismerik a szavak értelmét:

Szatír támadt két nőre Miskolcon
2008.12.09 boon.hu

A kedvezménnyel szabadult miskolci férfi újra büntetés-végrehajtási intézetbe került szemérem elleni erőszak elkövetése miatt.

A 29 éves Cs. G. december másodikán és harmadikán az éjszakai órákban támadott meg két középkorú nőt. A második esetet hajnal egy óra után egy szemtanú jelezte a Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletén. A megadott helyszínre (a belváros szélére) azonnal megérkező járőrök a sötétben két földön lévő alak sziluettjét látták. Mikor rájuk világítottak a férfi azonnal menekülni próbált, de a rendőrök beérték és elfogták.

A sértett elmondta, hogy támadója hátulról lefogta majd azonnal inzultálni kezdte. Ugyanúgy, mint a támadó első áldozatánál. A Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében december 05- én bíróság elé állította a gyanúsítottat. Ennek eredményeként a taláros testület nem jogerős ítéletében Cs.G.-t öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta, egyben a meglévő két évi feltételes szabadságát is végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta.

So. Miért is hívjuk szatírnak a brutális erőszakot elkövetőket?

Tehát:

- az összevert lányt saját barátai is alig ismerték fel

- kihallgatni pedig nem igazán tudták a nyomozók.

Mikor nem ismerték föl? A cikk nem írja, hogy ott voltak, bevitték őket, szembesítették vele, segítettek neki, vagy mi? Nem igazán tudták kihallgatni. Ez vajon mit jelent?

Vagyis a BTK szerint:

197. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,

b) a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll,

c) a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek.

(3) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdés a) pontja szerinti erőszakos közösülés a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.

Értelmezés a Magyarország.hu oldalán.

Erőszakos közösülés a Wikin

"hogy nem emlékszik fontos részletekre a történtekből annak köszönhető, hogy ilyen trauma hatása alatt az áldozatok többségénél "szigetszerűen" kiesnek részletek, ezért képtelenség, hogy egy nemi erőszakon átesett nő minden egyes mozzanatra alaposan emlékezzen. Ennek az agyműködés megváltozása az oka, az áldozat "nem tudja felfogni, hogy mi történik vele". A trauma alatti módosult tudatállapotban még az időérzék is torzul, mivel az extrém érzelmi behatások alatt az emocionális jobb agyfélteke veszi át az irányítást a racionális bal agyféltekétől, ami többek között az időérzékért is felelős."
forrás

Ki dönti el, mi számít fontosnak. Ki dönti el, mi számít részletnek.

Olyan nőkkel szeretném felvenni a kapcsolatot (itt vagy emailen keresztül), akik nemi erőszak áldazataivá váltak, és ezt többé-kevésbé fel tudták dolgozni, beszélni tudnak róla.

Így kezdtük.